OCR
ÖKOSZOCIÄLIS MUNKA 149 A kérdés azonban mára már kikerülhetetlenné vált a szakma számára. Ahogyan Peter Jones, az ausztrál James Cook Egyetem oktatója-kutatója, az éghajlatváltozással foglalkozó szakmai szervezet (Szociális Munkások az Éghajlativáltozás Elleni Fellépésért?) alapítója is megfogalmazta: , Végül a környezeti problémák olyan egyértelmű hatással lesznek a társadalomra, hogy a szociális munka elmélete és gyakorlata fejlődésében nekünk, szakembereknek a környezeti kérdéseket, a (fizikai és szociális) környezettel való kapcsolatot kell központi témává tennünk" (Jones 2010: 70—70." A zöld vagy ökoszociális munka (green social work) a segítés holisztikus megközelítését hangsúlyozó koncepció, amely az emberi faj mellett magában foglal minden élőlényt, és ezáltal egy, az egész Földet átfogó, globális paradigma. Értékrendszerét tekintve egalitárius, kihangsúlyozza az inklúzió, az erőforrások igazságos elosztásának központi szerepét, valamint az egyének jogát a méltóságteljes és fenntartható élethez. A zöld vagy ökoszociális munkások általában vett tevékenységei közé sorolhatók: szükségletfelmérés készítése az áldozatok/ túlélők között, továbbá a katasztrófahelyzetben érintett közösségekben; javak és szolgáltatások koordinációja a szenvedés enyhítésének céljából; közösségek építése/újjáépítése; családok egyesítése; a gyermekek jogainak védelme; egyének és közösségeik képessé tétele, kapacitásainak bővítése, rezilienciájuk fejlesztése; kockázatcsökkentés a jövőbeli kedvezőtlen eseményekkel való megküzdés elősegítése céljából; érdekképviselet és lobbitevékenység (Dominelli 2018). Tehát az ökoszociális munka kiemeli a szakemberek központi szerepét a környezet védelmét támogató aktivitásokban. Korunkban a társadalmat érintő problémák sokrétűsége egyre inkább megköveteli a szociális munkásoktól, hogy ökológiai ismeretekkel rendelkezzenek, tájékozottak legyenek a természetben működő rendszerekkel kapcsolatban, és tisztában legyenek azzal, hogy az emberi tevékenység miféle hatást gyakorol a környezetre és fordítva (Woods 2021. Példaként, a városi létforma térhódítása világviszonylatban a természetes élőhelyek pusztulásához, ezáltal a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet. Ebből fakadóan az emberi jóllét, a fenntartható fejlődés elérése mindinkább az együttműködés és a fogyasztás mintázatainak átalakításával lehetséges. A zöld szociális munka közösségi megközelítésen alapuló gyakorlatokat foglal magába, úgymint közösségi cselekvés, közöségi alapú tanulás, széles körű együttműködések kialakítása, valamint szemléletformálás, amelyek révén a társadalom szövetét alkotó közösségek nélkülözhetetlen erőforrásként tételeződnek (Woods 2021. A szociális munkások jórészt a társadalom alsóbb rétegeivel dolgoznak, vagyis olyan kliensekkel, akiket a politikai és gazdasági szférában bekövetkező változások vagy akár a klímaváltozás is markánsabban érint. (Lásd kötetünkben Nagy Gyula környezeti igazságosságról > Social Workers for Climate Action (https://www.socialworkersforclimateaction.org/). * Az idézet B. Erdds Marta (2021) forditasa.