Oldal 49 [49]
OCR
KÖZGAZDASÁGI VÁLASZOK A KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG KIHÍVÁSAIRA Kocsis Tamás Az írásban azt vizsgáljuk, hogy a közgazdaságtan 18. századtól napjainkig ívelő történelme során a közgazdászok miként tekintettek az ember és a természeti környezet kapcsolatára, valamint hogy az időközben feltárt természettudományos és egyéb ismereteket mennyiben ültették át, illetve hagyták figyelmen kívül saját rendszerük kidolgozásakor. A téma összefoglalásaként összehasonlítjuk a környezet-gazdaságtant és az ökológiai közgazdaságtant mint napjaink két fő, környezeti fenntarthatóságot előtérbe helyező közgazdasági irányzatát. Történeti áttekintés! A klasszikus közgazdaságtan természetképe Thomas Hobbes már 1651-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a jólét anyagi alapja nagyjából úgy alakul ki a gazdaságban, mint ahogyan a tápanyagok áramlanak a vérerekben. A földből és a tengerből kinyert anyagok és élelmiszerek pénzügyi csere tárgyává válnak, s különféle átalakítási (transzformációs), illetve kereskedelmi csatornákon áramlanak. Noha ez az elképzelés átmenetileg a feledés homályába merült, a közgazdaságtan klasszikus modelljének előfutárai és képviselői, William Petty, Richard Cantillon, a francia fiziokraták (például Francois Quesnay), Adam Smith, valamint a fenti szerzők 19. századi követői a termelés és az árak anyagi alapjait a fentihez hasonlóan képzelték el (Christensen 1989: 19; vö. 1991: 76-77). Peldäul a fiziokratäk, majd Smith is különbséget tettek a földművesség és a kézművesség között, s ennek értelmében a földművelést tekintették produktívnak, minthogy a befektetett anyagi inputhoz képest a tevékenység többletet eredményez, míg a kézművességre csak a nyersanyagok átalakítása jellemző, materiális többlet hozzáadása nélkül (Christensen 1989: 209. Az áttekintés során vázlatosan haladunk a közgazdaságtan történetében. A kiemelkedő gondolkodók és az általuk alkotott elméletek annyiban érdekesek a számunkra, amennyiben azok valamilyen meghatározó elemet tartalmaznak a természeti környezet és a társadalom közötti kapcsolatról. Az összefoglalás elsősorban olyan, ma már klasszikus munkákra támaszkodik, mint Edward B. Barbier (1989), Paul P. Christensen (1989; 1991), valamint a David W. Pearce — R. Kerry Turner szerzőpáros (1990) munkái. A témában lásd még Málovics és Bajmócy (2009) munkáját.
