Page 10 [10]
OCR
8 FARKAS JUDIT A környezeti — és ezzel szoros kapcsolatban álló gazdasági és társadalmi — problémák , kézzel fogható" oka a Föld népességének elképesztő mértékű növekedése, a fogyasztás és a túlfogyasztás, a természeti erőforrások túlhasználata és kimerítése, a fosszilis energiahordozók megfogyatkozása, a környezetrombolás sokféle formája. E mögött azonban az a világkép rejlik, ami Európában fokozatosan formálódott ki és a modernitásban szilárdult meg és teljesedett ki. Ez a — vallási és filozófiai gyökerekkel egyaránt rendelkező — világkép kiemelte az embert a világ többi részéből, létrehozta a természet és a társadalom kettősségét, és az embert a természet korlátlan uraként és kizsákmányolójaként értelmezte, és a gazdasági racionalitást helyezte előtérbe. Ugyanakkor megalapozta a természettudományok és a humán és társadalomtudományok elválasztását is, és minden tudományt a természettudományok alá rendelt. A humán környezettudomány művelői azonban úgy vélik, hogy a globális környezeti krízis új gondolkodásmódot, új közösségeket és új tudásformát igényel. Szerintük ez a válság nem oldható meg csupán technológiai eszközökkel, amit egyszerűen csak , leutalnak" a passzív fogyasztóknak. Kulturális és politikai okokból gyakran még a legjobb, a környezeti problémákat leghatékonyabban enyhítő technológiák sem kerülnek elfogadásra. A fenntarthatatlan gyakorlatok ugyanúgy kulturális értelmezést kívánnak meg, mint a jó gyakorlatok bevezetésének lehetősége. Olyan tudásra, ismeretre van szükség, ami , eléggé érzékeny (affektív) vagy érzelmileg eléggé erős ahhoz, hogy hatékony legyen és el tudja indítani a változás, a társadalmi alkalmazkodás folyamatát" (Emmett-Nye 2017: 8), és képes legyen a mindent felülíró gazdasági haszon logikáján is túllépni (Belfiore-Upchurch 2013). Ehhez pedig a humän környezettudomäny szerint inter- és transzdiszciplinäris megközelítés szükséges, amiben nélkülözhetetlenek a humán tudományok. A humán környezettudomány bizonyos értelemben /ordítás: a természettudományos és technológiai eredményeket olyan szövegekké, szociokulturális diskurzusokká formálja, amelyek jobban meg tudják ragadni mind a közvélemény, mind a politikai és gazdasági aktorok figyelmét, mint amennyire a tudományos jelentések képesek. Oppermann &s Iovino n&zete szerint a humán környezettudomány egy etikai és oktatási projekt, aminek segítségével elérhetők a fenti celok (Oppermann-Iovino 2017: 1-6). A humán környezettudomány tehát nem új akadémiai diszciplína, hanem: kutatási terület, ami az ember és a természet viszonyával, valamint környezeti kérdésekkel foglalkozik; szemlélet, ami elveti az embert a természet korlátlan uraként és legitim kizsákmányolójaként értelmező világképet; az ember, a társadalom és a természet viszonyának komplex megértésére törekszik, ennek érdekében integrálja azokat a tudományágakat, amelyek ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak; módszer, ami nemcsak a diszciplináris keretből akar kilépni, hanem az elméletalkotás és a leírás, a diagnózis teréből is, és a tudományos tudás átadásának szokásos keretein túl közelít az alkalmazottság és az aktivizmus felé. Ez nem jelenti azt, hogy minden humán környezettudománnyal foglalkozó kutató egyben aktivista is. Ahogyan a Hubbell-Ryan szerzőpáros fogalmaz: attól, mert
