Oldal 9 [9]
OCR
Előszó A humän környezettudomäny (angolul environmental humanities) a 21. szäzad szülötte, egy olyan korszaké, amelyben már nem tehetjük meg, hogy a környezeti problémákat egyetlen szemszögből próbáljuk átlátni és kezelni. Igaz ez a tudományos megközelítésre is: a természettudományos tudás alapvetően fontos az ökológiai problémák és klimatikus változások megértéséhez, de nem elegendő, nem tud választ adni arra a komplex jelenségre, ami okozója és következménye századunk környezeti kihívásainak. Ezért a hagyományos bölcsészettudományok — mint például a filozófia, az esztétika, az irodalom, a vallástudomány, a történelem, a nyelvtudomány — Uj, a természet- és tarsadalomtudomanyokkal és a művészetekkel közös formációba tömörülve igyekeznek megérteni a kortárs környezeti válságot, annak előzményeit, jelenlegi formáit és jövőbeli pályáit, illetve a lehetséges válaszokat (lásd Jonas 2016). Ez a megközelítés a humán környezettudomány. A természettudományok olyan klimatikus, hidrológiai és ökológiai összefüggéseket tártak fel az utóbbi időben, amelyek az egész világot, az emberi és nem emberi életet egyaránt radikálisan megváltoztatták vagy meg fogják változtatni. Ezt a többségi társadalom sokáig nem látta vagy nem akarta észrevenni, de a 2020-as évek (globális járvány, környezeti katasztrófák) bebizonyították, hogy most már lehetetlen nem szembesülnünk a problémákkal. , Emiatt ma már a morálisan elfogadható és tudományosan megalapozott kérdés nem az, hogy bajban vagyunk-e — hanem az, hogy miképpen éljünk együtt ezzel a helyzettel, mekkora a baj mértéke, valamint az, hogy mindez milyen tennivalókat ró ránk, emberekre, és még szorosabban ránk, kutatökra” (Mészáros 2019: 144). A filozófus Roger Gottlieb úgy teszi fel ezt a kérdést, hogy , milyen erkölcsiség tud szembenézni a gonosz banalitásával, azzal, hogy a legegyszerűbb mindennapi tetteink, mint az autónk használata, a pázsit műtrágyázása [de akár a reggeli käavenk, peksütemenyünk vagy a tisztälkodöeszközünk is] pusztitö hatäst gyakorolhat a jövö nemzedekeire vagy a Föld másik végén élő emberi és nem-emberi letezökre?” (Gottlieb 1997: X). A koräbbi környezeti problemäkkal szemben a mostani problémák túllépnek egy ponton: az emberiség képes volt arra, hogy az élethez alapvető napsugarakat súlyosan veszélyessé tegyük, vagy hogy — ahogyan a fenti idézetben is láttuk — tőlünk több ezer kilométerrel távolabb lévő élőlényeket is veszélyeztessünk a napi rutinunkkal.
