OCR
156 AZ OKTATASI SZEKTOR ALKALMAZKODASA A DIGITALIS TRANSZFORMACIO .., autonómia kérdésköre, amely túlmutat a TPACK21 kompetenciák értelmezési keretén. Erre a kérdésre az egyéni és a szervezeti tényezők elemzése során viszszatérünk még. Összességében azt láthatjuk, hogy a kitöltőók a TPACK21 kompetenciäk kapcsán alulképzettségről számolnak be, vagyis a közepesen-magas értékek ellenére úgy érzékelik, hogy a képességeik nem elégségesek a digitális transzformáció kihívásaihoz való alkalmazkodásra. A kutatás további fontos tapasztalata, hogy mind a TPACK21 kompetencia mértékében, mind a dinamikára vonatkozó fontossági, megvalósulási kérdésekben, illetve a képzettségi szint megállapításában jelentős regionális különbségek érzékelhetők. Ez kiemeli a regionális aspektus fontosságát, illetve az alrendszer szereplőinek a külső környezettel való együttműködésének lehetőségeit. Itt említhetjük a tágabb tanulásipar szereplőiként az oktatástechnológiai megoldásokat fejlesztő vállalkozások szerepét. A Lego megoldások például kifejezetten népszerűek, számos iskolai digitális fejlesztési terv tartalmazza ilyen eszközök beszerzését. Hasonló regionális szempontokat figyelhetünk meg a nagy telekommunikációs vállalatok projektjei kapcsán is (pl. Vodafone Digitális Iskola), amelyek szintén többszereplős együttműködésben valósulnak meg. Ezek kapcsán nemcsak az iskola és a vállalati partner jelenik meg, hanem a neveléstudományi kutatások területe is (pl. a beavatkozások hatásvizsgálata szempontjából). Mivel a digitális oktatás számos lehetőséget kínál a hagyományos pedagógiai megközelítések kiterjesztésére, ezért azt is vizsgáltuk, hogy milyen digitális oktatási stratégiák játszhatnak szerepeta TPACK21 skála mértékében. A mérőeszközünk megbízhatónak és érvényesnek bizonyult hét digitális oktatási stratégia leírásához. Ezek a megközelítések az együttműködésre, kutatásra, produktum létrehozására, külső szereplők bevonására, a tanulási környezet kiterjesztésre, a személyre szabásra, az informális tevékenységek beemelésére épülnek. Míg a felsőoktatásra elsősorban az együttműködésre és a produktum létrehozására irányuló modellek voltak dominánsak, addig a köznevelésben inkább a kutatásalapú, a személyre szabásra fókuszáló és az informális tevékenységek bevonására épülő modellek jelentek meg. Mindkét alrendszerben elsősorban a hagyományos, tudásátadásra épülő modell érvényesül, de ezen túllépve, a fent említett megközelítések jelennek meg előremutató lehetőségként. Az eredmények alátámasztják, hogy a modern pedagógiai kultúra egy fontos eleme a digitális transzformáció megvalósításának, ám az innovációk területén ez még esetleges, kevésbé elterjedt. A különbségek fakadhatnak a diszciplináris sajátosságokból is. A pedagógusképzés területén jellemzőek a csoportmunkák, produktumok létrehozása (pl. óraterv, tananyagok, dolgozatok stb.), míg a köznevelésben ez nagyobb szórást mutat, hiszen ott különböző műveltségterületeken mozgó pedagógusok töltötték ki a kérdőívet. Ebből a megfigyelésből kiindulva érdemes lehet megvizsgálni ezeket a diszcipli