OCR
3. EREDMÉNYEK 137 Az intézményi helyzetjelentés kiemeli, hogy apedagógusok gyakran használják az internetes fórumokat tudásmegosztásra, illetve közös feladatbankot tartanak fennt. A szakmai közösségre a jó személyes kapcsolatok, egymás segítése jellemző, belső tudásmegosztási folyamatokat működtetnek. Az intézményben három munkaközösség működik (osztályfőnöki — belső értékelés, felsős — pályaorientáció és alsós — óvoda-iskola átmenet), amelyek aktív tevékenységet folytatnak, szoros kapcsolatot tartanak. A pedagógiai munkában kiemelhető, hogy gyakran alkalmaznak differenciált tanulásszervezési megoldásokat, kooperatív technikákat, tehetséggondozást. Néha projektnapokat és projektheteket is tartanak. Az intézményben működik korábbi projektek keretében az Integrált Pedagógiai Rendszer (IPR), részt vesznek az Útravaló programban, illetve adaptálták a Komplex Instrukciós Programot (KIP) is. Ugyanerre az időszakra (2017 nyár) datálódik az intézmény Digitális Fejlesztési Terve (DFT). A DFT helyzetértékelése szerint a pedagógusok nyitottak a digitális megoldások befogadására és elkötelezettek a digitális kompetenciák fejlesztése mellett, amelyek fontos tényezők a technológiaelfogadás és a hatékony pedagógiai célú digitális eszközhasználat tekintetében. A pedagógusok többsége alapfokú számítógép-használói ismeretekkel rendelkezik, elsősorban az önképzésre és az egymástól való tanulásra építenek ezen a téren. A digitális kompetenciák fejlesztésének nehézségeit elsősorban a számítástechnikai tantermek elavultságához kötik, nem jelenik meg a digitális kompetencia más tantárgyak keretében való fejlesztésének lehetősége. A jövőre vonatkozóan a DFT kiemeli, hogy az intézmény bekapcsolódott a DIGLKIP programba, hospitálásokon vettek részt és elindult az IKT eszközök integrálása, elsősorban az informatika, magyar nyelv és irodalom, angol és matematika órákon (az összóraszám 3096-ában). Jól látható, hogy elsősorban az informatikai műveltségterületen járatos kollégák viszik be elsősorban más tantárgyak keretében (pl. matematika) a digitális eszközöket a tanítási gyakorlatukba, ami egy jó belépési lehetőség a digitális oktatási innovációk terjesztése és terjedése kapcsán. Célként jelölik meg további kollégák bevonását. A DET az intézmény szükségleteit elsősorban infrastrukturális fejlesztésben, illetve eszközök beszerzésében jelöli meg (pl. laptopok, projektorok, tabletek, interaktív táblák, Lego WeDo, EV 3, Storystarter, Geomatech és egyéb eszközök). Az eszközök mellett megjelenik a szakmai segítség igénye is (rendszergazda, technikus), azonban kevésbé hangsúlyos a digitális pedagógiai módszertan fejlesztése (érintőlegesen megjelenik a Lego megoldások implementálása kapcsán, mint szaktanácsadói segítség, továbbképzés stb.). A digitális pedagógia területén az intézmény a tanulók digitális kompetenciáinak fejlesztése mellett a logikus gondolkodás és a térlátás fejlesztésére is fókuszál, azonban nem világos, hogy ezekbe beleértik-e például a kritikus gondolkodás képességének fejlesztését, amely a digitális transzformáció kapcsán egy fontos tényezőként merült fel. Kevésbé