Oldal 41 [41]
OCR
I. ELMÉLETI HÁTTÉR 39 és Doering (2014) TIP (Technology Integration Planning — technológia integráció tervezése) modelljével folytatjuk. Bemutatjuk tovabba a TIM (Technology Integration Matrix — technoldgia integracié matrix) megkézelitést is (Harmes és mtsai., 2016). Ezeket a modelleket csak röviden ismertetjük, részletesebben a PIC-RAT (Passive-Interactive-Creative — Replace-Amplify-Transform; Passziv-Interaktiv-Kreativ — Helyettesit-Felerésit-Atalakit) modellre fogunk kiterni az alfejezet zäräsakent. Moersch (1995) LoTi keretrendszere egy egyszerü, hierarchikusan építkező logikäban mutatja be azokat a szinteket, amelyekkel jellemezhetök egy technolögia integräciöjänak ällomäsai. Kezdve a „nemhasznälattöl” (nonuse) a finomhangoläsig (refinement). A modell het szintet különit el (nemhasználat, érdeklődés, felfedezés, beillesztés, integráció, kibővítés, finomhangolás) és néhány mondatban jellemzi ezeket. Inkább egy gyakorlati keretrendszer, mintsem kutatási eszköz, bár jól felhasználható kategorizálási keretrendszerként. A szakirodalomban kevésbé elterjedt modell, elsősorban szintleíró jellege és korai megjelenése kapcsán mutattuk itt be. Hasonló szintezési logikát követ Puentedura (2006) SAMR modellje. Két alapvető dimenziót különíthetünk el: bővítés (enhancement) és átalakítás (transformation). A bővítés dimenziójában az első szinten a helyettesítés (substitution) áll, amikor a technológia egyszerűen helyettesít egy korábbi megoldást, de nem jelent funkcionális változást. A második szint a kiterjesztés (augmentation), ami a korábbi megoldás funkcionálisan feljavított helyettesítéseként értelmezhető. Átlépve az átalakítás dimenziójába, a következő szint a módosítás (modification), ahol a technológia már lehetővé teszi a korábbi gyakorlatok jelentős átalakítását. Végül, az utolsó állomás az átértelmezés (redefinition), amely során a technológia segítségével olyan feladatokat tudunk létrehozni, amelyek korábban nem lettek volna lehetségesek. Ez a modell is inkább gyakorlati relevanciával bír, ahogyan azt Hamilton és munkatársai (2016) is megerősítik. A modell nem veszi figyelembe az oktatási kontextust és elsősorban produktumalapú megközelítést alkalmaz a folyamatalapú megközelítéssel szemben. Hasonló kritikák jelennek meg Blundell és munkatársai (2022) cikkében 230, a modellt használó tanulmány áttekintése után. Roblyer és Doering (2014) TIP modellje már inkább folyamatalapon közelíti meg a kérdést. A TIP egy problémamegoldási modell, amely abban támogatja a pedagógusokat, hogy a megfelelő stratégiát követve, szükségleteiknek megfelelő technológiát válasszanak. Előremutató módon ebben a modellben már megjelenik az egyén céljainak a figyelembevétele (egészen pontosan pedagógiai célok figyelembevétele). A modell három lépcsőn keresztül vezeti a pedagógusokat. Az első lépésben a tanulási-tanítási szükségletek felmérésére fókuszál (a pedagógusoknak először meg kell határozniuk, hogy milyen relatív előnyökkel jár a technológia használata, majd át kell gondolniuk, hogy rendelkeznek-e a megfelelő kompetenci4kkal). A második lépésben az integráció tervezése valósul meg (célok és értékelés kialakítása, integrációs stratégiák kidolgozása, tanulási környezet felkészítése).
