Oldal 229 [229]
OCR
KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS írnom. De nem ettől tudták megcsinálni, hanem attól, hogy mindegyik művésznek komoly filmes tapasztalatai voltak. S amikor azt mondtam, , Ildi, egy filmben te nem játszod el a szituáció teljességét, hanem ott a kamera, s van egy pillanat, amikor benne vagy egy szituáció kellős közepében, azt veszi a kamera. Itt és most. Például már kint van a csomagod, te még eltennéd a kis tárcádat, amiben benne vannak a családi fényképeid, de közben kint kellene lenned már a folyosón, mert ott van a géppisztolyos, és ahogy teszed a zsebedbe, potyognak le a földre a fotók. Gyorsan össze kell szedni őket, de ahogy szeded össze, hullik szét. Ezt az etűdöt egy óráig csinálhatod. Pontosan, mintha ezt a snittet vennénk fel, forgatás közben." Egy órás tanulmányt készíthetsz magadnak erről a rettenetesen tragikus mozzanatról... Ilyenekből raktuk össze az előadást. Szokatlan volt. Nem tudok róla, hogy hasonló természetű experimentális munka történt-e azóta. Történik időnként, de ilyen horderejű nem. Pilinszky egy rendkívüli kihívás. Egy más színházi minőség, szemben mindazzal, ami bennünket körülvesz. Pilinszky idejében a kortárs színház kegyes volt, sok fényes kibontakozása volt, és ő is rajongott ezekért a dologért. Hogy csak kettőt említsünk Grotowski és Bob Wilson. De mi van manapság? És maga a színházi gyakorlat is, nemhogy igazodna egy kevésbé konvencionális szemlélethez, hanem a bevált intézményes formákat követi. De ez nem azt jelenti, hogy valami meghalt vagy eltűnt, ha most nem is működik a felszínen, egyszer elő fog bukkanni megint... Szeretnék felidézni még valamit emléket Pilinszkyről. 1967 és 1981 között háromszor is kapcsolatba kerültem vele. 1967-ben a Pokol nyolcadik körét állítottuk színre Halász Péterrel az Egyetemi Színpadon. Halász írta a szöveget Pilinszky engedélyével, aki el is jött apróbákra, és megengedte, hogy a KZ-oratórium néhány fragmentumát felhasználjuk az előadáshoz. Halász drámai jeleneteket írt a KZ-oratórium motívumaira, amibe Pilinszky beleegyezett. Én is játszottam benne, és nagyon szerettem, sok fesztiválra vittük. Második alkalommal akkor találkoztunk, amikor a Síremlék előadása készült a Várszínházban, amit Maár Gyula rendezett, akkor én voltam a Várszínház fődramaturgja. És 1980 tavaszán az én együttesem mutatta be az Élőképeket. Kiváló előadás volt, nem én rendeztem, hanem Vándorfi László, és Pilinszky nagyon szerette. Többször előfordult, hogy előadás után beültünk vele az Eötvös klubba... Beszélt az angliai tanulmányútjáról, néha egy-két dologra rákérdeztünk, ő visszakérdezett, hajnal háromig képes volt beszélgetni, olyan frissen... abszolút elemében volt... és ilyenkor elmondott néhány alapvetést, titkot. Azt mondta: válassz ki egy dolgot, és helyezz mellé egy másikat, amelyik teljesen ellentétes ezzel, majd kapcsold össze őket szorosan. Lesz belőle valami. , Az ágy közös, a párna nem." Csak ennyi kell. Ezt az egysoros verset egy óráig lehet elemezni. Képzeljék el, hogy leülünk a színészekkel — nagy a kockázat, mert számonkérik minden mondatomat, annak állnia kell —, és elkezdjük az adott hét keddi napján az olvasópróba után az elemzést, és rákövetkező hét péntekén is ott ülünk még az asztal mellett. Erről hosszasan tudnék mesélni. + 227 +
