OCR
A CSEND ESZTÉTIKÁJA PILINSZKY JÁNOS MŰVÉSZETÉBEN sorra redukálódik: csupán a szétfoszlás, a végső megpihenés, a csend és a béke metaforáit hagyja meg a költő: Oszlás-foszlás, vánkosok csendje, békéje annak, ami kihűlt, hideg lett, mindennél egyszerűbb csend, ez lesz." A háromsoros látomás a maga egyszerűségében és tömörségében is hibátlan remeklés. Az ember magánya itt nem egzisztenciálisan, hanem kozmikusan értelmezhető; a létszorongás döbbenete helyett azonban enyhület és megbékélés árad a vers soraiból. A sűrített lírai darab transzcendens távlatokat nyitva az időtlen, végtelen enyhületet és misztikus tapasztalatot sugallja, amely csak az isteni csendben nyerhet feloldódást. Már a KZ-oratórium is sejteti a Pilinszky-életműben a drámai műforma kipróbálását, az 1974-ben megjelent Végkifejlet kötet a versek mellett négy színművet is tartalmaz. Pilinszkyre az 1971-es párizsi útján elementáris erővel hatott Robert Wilson színháza. A süket pillantása bemutatója után 1972-ben és 1973-ban rövid idő leforgása alatt megírta a Gyerekek és katonák, a Síremlék, az , Urbi et orbi" a testi szenvedésről és az Élőképek című színműveit. 1967-ben a Szakrális színház című esszéjében kifejtette: A színház eleve szakrális művészet, mivel csakis a transzcendens utalás képes [...] megadni a jelenlét igazságát. [...] A szakrális utalás és jelenlét ereje ugyanis szinte szabad kezet ad a , cselekmény" számára, [...! mivel nincs utánzásra kötelezve, s minden pillanata eleve az elveszíthetetlen teljességet birtokolja. Ilyen értelemben , mozdulatlan", vagyis tökéletes, vagyis teljes." A színpadot tehát eleve szakrális cselekedetként felfogó Pilinszky A süket pillantása párizsi előadásában a kortárs színházzal szemben támasztott elvárásainak igazolását és visszavonhatatlan megerősítését látta. S bár Wilson egy vele készített interjúban azt nyilatkozta, hogy a műveinek, , legalábbis a szó logikai értelmében, nincs sértelmex, csak egy témával vagy egy nagyon személyes tapasztalattal kapcsolatos szabad asszociációkra vonatkoztatható", Pilinszky a wilsoni mű előadásában evangéliumi párhuzamot vont a látottakkal. Néhány korabeli kritika is 9 Pilinszky János összes versei, 118. 20 U6: Szakrális színház?, in Publicisztikai írások, 535. 2 P. Müller Péter: Pilinszky Janos vizidja a jelenlét szinhazarol, Literatura, XLVI. évf., 2020/4, 436. P. Müller Péter tanulmányában a Testtel hallani, testtel beszélni. Robert Wilsonnal beszélget Holger Teschke (ford. Kiss Gabriella, Theatron, 1. evf., 1998/1-2, 69-70) interjúra hivatkozik. + 211 +