OCR
KEMÉNY ARANKA magyarázza Koltai Lajos: , Ez egy cella volt, én az ágyon ültem" — a költő pedig az ablak mellett, kedvenc foteljében. S e fizikai közelséget előnyére változtatva , figyelem-összpontosító plánokkal" (Biró Yvette) sikerül Pilinszkyt mint , jelenséget" érzékeltetni. Kézmozdulatait szuperplánban követi a kamera, már-már szétesésig feszítve a látványt, s eközben lélegzet-visszafojtva, kettőzött figyelemmel hallgatva szavait, észrevétlenül áthatolunk azon a bizonyos költőt övező ,búrán" Pilinszky viselkedését önazonosnak érezhetjük ebben a kamerával létrejött szimbiotikus viszonyban. Az egykamerás felvételen a kérdező-rendező Maár nem látható, csak a hangját halljuk, a háttérből vezeti a főszereplőt a témák mélyére, és egyben biztonsági kapocs is marad a néző felé. A portréfilm lebilincseli figyelmünket, monotonitásában (egy személy, végig egy helyzetben, egy kameraállásból fényképezve) is végig lüktető ritmusú marad, amit a tartalmi elemek arányos elrendezésével sikerül megteremteni: a zenével kísért, személyes történetekkel átlelkesített tárgyak, az elvontabb felvételével. E lakás éppen az utolsó esztendőkben, Pilinszky sógora (1971), nővére (1975), Bébi halála (1979) után a Mári nénjével rendszeresen kiéleződő konfliktusai miatt ritkábban volt az otthona, helyette Velemben, Székesfehérváron, Szigligeten, Nagymaroson, Sárkány Endrééknél, vagy ha tehette, Párizsban tartózkodott szívesebben. Házasságkötése után pedig francia feleségével, Ingriddel együtt tervezték, hogy Fehérváron telepednek le. ¢ 190 +