Oldal 92 [92]
OCR
IVÁNYI BENCE föltámad a halottak közül. Ezt hirdeti Claudel darabja, és ezen fölismerés revelatív fényében ragyog Szenteczki rendezése is. Ez a gondolatiság indokolja azt is, miért láthatjuk a prológusban Violaine-t Szűz Máriaként megjelenni: mikor először fölbukkan, Homonnai Katalin körül résnyire megnyílik a színpadot elzáró azúrkék függöny, és úgy íveli körbe arcát, mint pravoszláv ikonosztázokon vagy reneszánsz festményeken szokták égszínű kelméi keretezni a Szent Szüzet, a fejgép rávetülő, fehér fényköre pedig még glóriát is kölcsönöz neki. (Mária öltözetének ez az emlékezetes rajzolata később a narancspiros műanyag köpenyben is megjelenik, hangsúlyozva ezzel a Violainenel való azonosságát.) Bámulatos kötetében elemzi Alan Watts azt a számos keresztény tradícióban megjelenő elképzelést, hogy míg Krisztus a világot létre hívó, a létezés formáit az anyagból kimetsző Logosz megtestesülése, addig az Istenanya ugyanezen isteni teremtő erőnek másik pólusát, a mindenséget körbeölelő, lágy és befogadó Bölcsességet, vagyis a Sophiát képviseli." Igen ám, csakhogy a Logoszt és a Sophiát is a Szentháromság második tagjával, a Fiúval szokás azonosítani." Amiből egyenesen következik az is, hogy a Logosz maszkulin, férfias részéhez a femininként, az örök asszonyiként viszonyul a Sophia, és míg az Istenanya, Mária formáját magára öltve a földön és Jézus Krisztust világra hozva természetszerűleg részesül a lét univerzális maszkulinjából, addig Krisztus is inherensen hordoz feminin attribútumokat, ezért is ábrázoltatik sokszor a Fiúisten nem Jézusként, hanem Sophiaként, az Ég Királynőjeként, , aki megkoronázott, szárnyas lényként, jogarral a kezében ül egy trónon három koncentrikus kört alkotó dicsfénykoszorúban, lángoló csillagok közepette". Szűz Mária tehát nem csupán Krisztus anyja, hanem mitikus, égi párja, pandanja, menyasszonya is egyúttal." Sőt, tovább megyek: a Fiú személyében való transzcendens közösség voltaképpen ontológiai azonosságot teremt a Megváltó és az őt világra hozó Istenanya között. Amikor tehát Violaine képileg a Szent Szűz alakját ölti magára, nem csak az Istenanyát, a Sophiaként ábrázolt Fiúistent is megjeleníti, amivel krisztusi volta is vizuális kinyilatkoztatást nyer. Claudelnél a kék szín hasonló jelentőséggel bír. Violaine szűzanyai természete tudniillik ragyogó kék szeméből is levezethető. Amikor ugyanis föltámasztja Mara kisbabáját, a kislány szeme ugyanolyan azúr ragyogást nyer, mint a sajátja. Lényegében az fejeződik itt ki metonimikusan, hogy a csoda révén Violaine újra világra hozza a csecsemőt, tehát azontúl már nem húga, hanem ő lesz a kislány anyja. 99 Alan Watts: Mítosz és rítus a kereszténységben, ford. Umenhoffer István, Budapest, Polaris, 2020, 117. 100 TJo., 40. 101 TJo., 41. 102 TJo., 118. + 90 +
