Page 91 [91]
OCR
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA a prológus elején meg akarja erőszakolni Violaine-t: leprája valójában nemcsak testi, hanem lelki betegség is. Később azonban Isten, fogalmaz Claudel szövege, megszabadítja őt a kórtól. Ehhez azonban kell az is, hogy Violaine, aki szent és szeplőtelen életet él, elkövesse az egyetlen árulást életében: megszánván a tépázott lelkű, öngyötrő templomépítőt, megcsókolja őt, és odaajándékozza neki a jegygyűrűjét. Ám rajta nem azért hatalmasodik el úgy a lepra, mert annyival bűnösebb volna lélekben, mint Pierre, hanem éppen annak ellenére: a csók valójában a júdáscsók inverze, Jézus apokrif csókja, megváltói gesztus, mellyel az eszményi tiszta létező magára vállalja a kreatúra bűnét. Pierre de Craon nem azért tisztul meg és gyógyul ki a bűnből, mert Isten dicsőségére templomot emel Reimsben, hanem azért, mert Violaine Vercors átvállalja tőle a betegségét. A lány testét azonban hiába emészti föl a kór, lelke érintetlen marad a bűntől. Ezt fejezi ki az előadásban a formátlan narancspiros köpenyköteg és Homonnai lényének manószetű, éteri, talpig fehér kettőssége is. Violaine ugyanis testben lehet, hogy leprás, lélekben ő a legtisztább mind közül. A lepra, mely nyomorékká teszi, valójában a többiek leprája. Violaine azonban nem gyűlöli meg az embereket, mert az jutott neki, hogy át kell vállalnia a betegségüket, hanem éppen ellenkezőleg: végzetszerűen gyógyítani kezdi őket. Egyre több és több mindenkitől veszi át a bűnt és a leprát, amitől fizikailag ugyan fokozatosan romlik az állapota, lélekben azonban mindegyre jobban kivirul. Violaine a helyére kerül. Violaine boldog. Mondanánk, hogy Violaine mindenkinek megbocsát, de nem szorul rá, hogy megbocsásson, hisz eleve nem is haragszik senkire. Nem haragszik Pierre-re, aki megtámadja és súlyosan megfertőzi, nem haragszik Jacgues-ra, aki ugyan szerelmes belé, mégse bízik benne, és aki aztán száműzi a saját otthonából, és nem haragszik Marára se, aki frusztrált, irigy gyűlöletből kiforgatja a jogos jussából, majd végül orvul megmerényli őt, annak ellenére, hogy föltámasztotta a gyermekét. Violaine túlságosan szeret élni és túlságosan szereti az embereket, hogy haragudni tudjon rájuk. Violaine színtiszta caritas. Violaine jó. Sőt, maga a Jó. Ezért járna neki a családi birtok, nemcsak elsőszülöttsége, hanem a világban képviselt etikai alapértéke jogán is, és ezért gyűlöli őt annyira a kicsinyes és keserű Mara, mert végtelenül irritálja, hogy akár ő is lehetne ilyen. Természetén azonban képtelen változtatni, zsigerileg nem tud önzetlen és gyöngéd lenni másokhoz. Gyönge és velejéig romlott ember, aki annak ellenére nem tudja magát rábírni bárminemű lemondásra, hogy nővérén látja: ennél egyszerűbb dolog a világon nincs. Káin nem azért öli meg Ábelt, mert Ábel túl jó, hanem azért, mert ő nem tud eléggé az lenni. Ám sújthatják agyon akár tízszer, százszor, ezerszer is a jókat, a Jót magát nem lehet agyonverni. A Jóság mint idea, elpusztíthatatlan. Jézust meg lehet gyilkolni, Krisztus azonban harmadnapra +89 +
