Oldal 85 [85]
OCR
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA esztétikailag megjelenő jellegét, a bábunak nincs. A bábu mindig őszinte, pőre és egyértelmű. A bábu nemcsak oda van rakva elénk, hogy nézzétek, én vagyok Torvald Helmer, hanem már mindig is egy önmaga tárgylétét fölvállaló tárgy, aki egyben mindig Torvald Helmer is. Ez az egyként-lévőség az, amely a reális és irreális közti ide-oda cikázásként játékba hozza a nézőt, ez az, ami óhatatlanul is esztétikai élményt indukál. A báb, amint megmozdul, rögtön kiemelkedik az eszközlét szürke egyneműségéből, és az alkotott-lét tarka vibrálásába kerül. Eseteben az illusztrativitás veszélyétől sem kell tartani soha, hisz mert alapvetően élettelen anyag, minden előadás újra és újra föltámasztja a halottak közül. Mikor azonban ténylegesen mozgásba lendül, automatikusan ő lesz az, akinek adott kontextusban lennie adatott — Vitéz László, Esti Kornél, Pávaszem királylány, mikor ki -, azaz , színjátszása" óhatatlanul kreatív, egyenesen az ideák világából származó aktus. A báb nem szimplán ábrázolja, meg is létezi a figurát. Emiatt színpadon való ottlétében sosem válik szét anyagi valójának reális ittléte és az előadás játékterének irreális amottléte. Saját világát a bábu mindig nyitva tartja. Mindezeken túl pedig az iparosság is idegen létszerkezetétől. Mivel ugyanis minden előadással meghal és minden újabb előadással föléled, ontológiailag valójában sohasem tud azonos maradni önmagával. Létezése tökéletesen efemer. Nem tud másolat lenni, mert bármi történjék is vele, egyszeri lesz és aktualizált. Amit pedig nem lehet lemásolni, azt utángyártani sem lehet. A bábszínház nem ismer rutint, és ellenáll a gyárszalag logikájának. Szenteczkinél a keletkezés poétikája épp ezért is fonódik össze szervesen a bábszínházi gondolkodásmóddal, még úgynevezett , prózai" munkáiban is. Szép példa erre a Stúdió K Színház által bemutatott Paul Claudel-rendezese, az Angyali üdvözlet is, amely 2019-ben került színpadra először.? Az előadásnak már térelrendezése is a klasszikus paravános bábjátékokat idézi: az előjáték egy, az egész színteret kitakaró, azúrkék függöny előtt kap helyet. Ezt széttárva egy következő, lefele kifejezetten kurta, de szélesebb, zöldesszürke, aranyszín rojtos firhang válik láthatóvá, ami a színpad középső harmada előtt lóg, ez szolgáltatja az első felvonás hátterét. Síkban e mögött keskeny, de kifejezetten hosszú, a padlóra uszályos szoknyaként aláömlő méregzöld textília található, ez a második felvonásban jut kiemelt térszervező szerephez. Ezt félrehúzva fedi föl magát a színtér hátsó falában rejtőző mélyedés, itt látjuk a lepra által teljesen elborított Violaine-t a harmadik felvonásban, míg az utolsó, negyedik szakasz már a színpad fekete dobozfala előtt kerül színre. A szerény díszlet is a bábok világát idézi: apró, ferde ülőfelületű és görbe hátú, félig kész manószékek, amelyek akár egy "3 Paul Claudel: Angyali üdvözlet. Az égi és a földi szerelemről, rendezte: Szenteczki Zita, bemutató: Stúdió K Színház, Budapest, 2019. február 23. +. 83 ¢
