OCR
IVÁNYI BENCE mellé rendelése hozza mozgásba a dologban az igazságot és fakasztja föl a szépség tapasztalatát. A szépség nem tömegtermelhető. (Istenről nem lehet másolatot készíteni.) Az igazi szépség tele van hökkenéssel, meghökkentő, megakad rajta a tekintet, a mimikri tömegszínháza azonban sima, fényvisszaverő, sőt úgy tetszik, golyóálló felület, ami egyetlen kiszögellést vagy hasadékot sem kínál föl nekünk, amire odaakaszthatnánk a figyelmünket. Viszont cserébe nagyon kényelmes, hiszen paneljei strapabíróak és tetszőlegesen variálhatók. A szakmányban gyártott előadás nem játék, hanem élvezeti cikk — nettó reális előtér, bárminemű mögöttes nélkül. Nem megjelenik, csupán oda van rakva. És közben pontosan az, aminek mutatja magát: színház — de annál egy unciával sem több. Csak két kitételnek kell eleget tennie: legyen szemrevaló és legyen reprodukálható. Piaci szempontból minden más mellékes. Tetszetőssége azonban, lett légyen bármilyen jól megcsinált is, hézagtalan eszközléte okán sosem lesz képes az igazsággal való találkozás zsigerekig hatoló, transzgresszív, akár misztikus élményét produkálni. Az esztétikai tárgy nem arra van, hogy használjuk — az esztétikai tárgy arra van, hogy megéljük. A megéléshez azonban dinamikus, tág térségre van szükség: a kockázat terére. A mimikri-színház viszont kiküszöböl minden kockázatot. Lekerekített, lapos és tömör. Formatervezett hiábavalóság." A mimikrinek ez a sematizmusa, ezt a termelékenységet és fogyaszthatóságot szolgáló univerzális tartalmatlansága az, ami a játékban-való-létet valójában megrekeszti, és ez az, ami a Pilinszky által leírt jelenlétvesztést valójában okozza. Nem a mimézis, hanem az olcsó, híg mimézis, és nem a pszichologizálás, hanem az előrecsomagolt, mirelit pszichologizálás. Bármely olyan előadás vagy színházi kezdeményezés tehát, amely a fogyasztäs-termeles dichotömia ältal megcsontositott szinhäzi formák fellazítására, megkövesedett mintázatainak felforgatására irányul, közös nevezőn áll Pilinszky János színházeszményével. Fölszámolni a gyártásjelleget és leszámolni a rutinnal — ez ennek a víziónak a leglényegibb törekvése. , Minden igazi művészet kizár mindennemű rutint. A dadogás az alfája és az ékesszólás az ómegája, de úgy, hogy a kettőt lehetetlen szétválasztani és megkülönböztetni egymástól", fogalmazza meg a költő maga." Színházi írásai hiába születtek az államszocializmus idején, ráadásul nagy részük úgy, hogy akkor már számos külföldi, így nyugat-európai színházi élményt is maga mögött tudhatott, feltűnő, mennyire általánosságban mond ítéletet korának színházművészetéről (nyilván a kivételesnek tartott alkotókra, mint Wilson, Beckett és Grotowski, vagy kivételesen rossznak tartottakra, mint a Ihe Living 76 A témáról bővebben lásd Byung-Chul Han: A szép megmentése, ford. Csordás Gábor, Budapest, Typotex, 2021. 77 Pilinszky: Beszélgetések, 18. .76 +