OCR
IVÁNYI BENCE sának képessége. ,Nem az a nihilista, aki nem hisz semmiben, hanem az, aki nem hisz abban, ami van", mondja Camus, és e kijelentésnek igen súlyos nyomatékot ad mindama gaztett és vérengzés, amelyet a 20. század során a múlt eltörlésének és az élni adatott valóság felszámolásának jegyében elkövettek. Ezért válik erkölcsi kötelességgé, hogy az ember fölébressze magában a szeretetet a világ szükségszerű rendje iránt, amihez Weil szerint a szépség kínálja a legegyszerűbb utat." Ennek az elképzelésnek nyomán válik a valódi művészi erővel bíró előadás Pilinszky János esztétikájában világmodellé — olyan modellé, amely arra a golyóra hasonlít, ,ami akkor is gurul, ha nem sadják előx"." Miképp Gadamer játéka, ami akkor is van, amikor nem játssza éppen senki, a műalkotás is van, attól függetlenül, hogy az általa megnyitott „irreälis jatekter-vilägba” belep-e aktuálisan valaki vagy sem, még úgy is, hogy ,,a néző felé való nyitottság hozzátartozik a játék zártságához", " azaz a mäs-szämära-valö-let inherens resze amü ontológiai szerkezetének. (Ugyanígy, Emily Dickinson versei már akkor remekművek voltak, amikor még a kutya nem olvasta őket, hiába dohosodtak egy szekreter melyen ismeretlenül.)” Ez a modell ugyanis, akár egy miniatűr perpetuum mobile, a maga keretein belül a létben föllelhető valamely univerzális érvényű igazságot tartja örökkévaló működésben, amely viszont mindig és mindenkor van, függetlenül attól, észleljük-e vagy sem. Ez az igazság pedig az az érték, amelynek misztériuma az esztétikai észleletben szépségként ölt testet. A „testet ölt" itt korántsem véletlen szófordulat, hisz miként Simone Weil is a világot szervező Logosz, azaz Isten igéjének Krisztusban való megtestesülésével azonosította a szépséget, ? úgy Pilinszky is megtestesülésként konceptualizálja az alkotómunkát: 18 Albert Camus: A lázadó ember, ford. Fázsy Anikó, Budapest, Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1993, 87. „Es mégis, e korban s a fehér faj országaiban a világ szépsége csaknem az egyedüli lehetőség, hogy az ember magába fogadja az Istent. [...] A profán élet minden törekvésében jelen van [ti. 49 a szép érzete]. Ha igazivá és tisztává tennék, egy tömbben szállítaná a profán élet egészét az Isten lábai elé, s lehetővé tenné a hit maradéktalan megtestesülését. Egyébként a világ szépsége általában a legegyetemesebb, a legkönnyebb, a legtermészetesebb ut.” Weil: Ahol elrejlik, 126-127. Pilinszky: Beszélgetések, 48. Gadamer: Igazság és módszer, 93. s Ahogy az igazság van és hat olyan városokban is, ahol senki se mond igazat, és minden cselekedet képmutatás." Pilinszky: Beszélgetések, 48. 53 Vető: Simone Weil, 118. Vö. János evangéliumának híres bevezető részével: , Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő áltaa Ss u la lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; és a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt." (Jn 1,1—5); „Es az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14). +68 +