Oldal 69 [69]
OCR
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA élmény, teológiai tapasztalás. A szent megjelenése a profánban, a láthatatlan átsugárzása a láthatón. Nem véletlen, hogy kultikus esszéregénye, a Beszélgetések Sheryl Suttonnal oldalain Weil híres labirintusmetaforáját is fölidézi: , A szépség labirintus. Sokan indulnak benne, de feleúton elfáradnak. Egyesek azonban elég erősek, és eljutnak az útvesztő közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor kijönnek a labirintusból, és megállva bejáratában, az arra menőket szelíden befelé tessékelik."? Weil gondolkodásában ugyanis ,a szépség [...] a világ rendjének érzéki megtapasztalása"." Ezt a rendet a szükségszerűségben fedezte föl, abban, hogy minden, ami van, gyémántkemény struktúrájába szoríttatott a létnek, ami alól nincs kibúvó senki és semmi számára." Ám míg ez egyrészt „brutälis kenyszeriteskent” tünik föl elöttünk, satuként, amivel a világ minden irányból ráfog a létezőkre, a dolgok , Istennel szembeni tökéletes engedelmességeként" ugyanakkor a szeretetünkre is méltóvá lehet." Ez már csak azért is kardinális kérdés, mert Weil , elképzelése szerint az ember mindig alá van vetve a szükségszerűségnek, s egyedül arra van lehetősége, hogy elfogadja a szükségszerűség rendjét, melynek azontúl részét képezi"." Isten ily módon, mondhatjuk, maga a lét tömény valódisága, ami az univerzum minden létezőjében ontológiai esszenciaként megtalálható. Ellentmondani ellentmondhatunk neki, lázadozni lázadozhatunk ellene, de sem elpusztítani, sem megváltoztatni nem tudjuk. Nem azért kell elfogadnunk őt, mert valami szakállas öreg bácsika a felhők között ezt követeli tőlünk — a kereszténység antropomorf istenképe igencsak félreviszi az erről való gondolkodást —-, hanem azért, mert van. A ,vanás" maga pedig nem tud nem lenni. A lét mindenhatóságának tagadása hosszú távon csak frusztraciót, gyűlöletet és rengeteg fölösleges szenvedést szül, így nemcsak az esztétikus, hanem az etikus élet szempontjából is elengedhetetlen a szépség megélni tudá33 Pilinszky: Beszélgetések, 77. A weili szöveg maga így szól: , A világ szépsége a labirintus nyílása. Az óvatlan, ki besétál, tesz néhány lépést és egy idő után azon kapja magát, hogy nem találja a nyílást. Elcsigázva, étel s ital nélkül sötétségben, elszakítva rokonaitól, azoktól, akiket szeret, akiket ismer, semmit sem tudva menetel, reményét veszítve s képtelen már önnönmagának is számot adni róla, hogy valójában megy-e avagy maga körül forog. De ez a szerencsétlenség semmi ama veszély mellett, mely fenyegeti. Mert ha nem veszti el bátorságát, ha folytatja útját, csaknem biztos, hogy végül is eljut a labirintus középpontjába. És ott Isten várja, hogy fölfalja. Később kievickél, de megváltozva, másként, kit fölfalt és megemésztett Isten. Akkor a nyílás elé áll őrnek, hogy szelíden betessékelje az arra igyekvőket." Simone Weil: Ahol elrejlik az Isten, ford. Reisinger János, in uő: Ami személyes, és ami szent. Válogatott írások, vál. Reisinger János, Budapest, Vigilia, 1998, 127-128. Vető Miklós: Simone Weil vallásos metafizikája, ford. Bende József, Budapest, LHarmattan, 2005, 122. # Uo., 44. # Uo., 119-120. "7 Uo., 45. 4. ÉS a «67 ¢
