Oldal 39 [39]
OCR
„EGYETLEN TANULMÄNYKÖTET” MESTER: Tudnäl egy peldät mondani? dos Jézusnak, arra akarván rábírni őt, hogy könyörüljön szenvedő beosztottján. Jézus megszólal, és a szolga meggyógyul. Az evangéliumi szituáció szerint, hogy a szó hatása és hatálya még hangsúlyosabb legyen, a beteg és a gyógyító nem egy térben vannak. Felmerül viszont a kérdés, hogy vajon egyenrangú hatást tulajdonított volna Pilinszky a versnek és a szent szövegeknek? MESTER: Azt hiszem, sokáig igen. Eksztatikus szövegmondásai valódi , hirdetések", a szó Alain Badiou-i értelmében." Hitt abban, hogy a szentmise, a maga tisztán világi manifesztációjában, mint tökéletes forma a társadalom egészét, és nem csak a hívők gyülekezetét átható színház lehet. Wilson szertartásszínháza a szentmise erejével hat Pilinszkyre, lépten-nyomon szertartásnak nevezi." diskurzus igazolja is őt, Wilson színháza egyszerre színházi nyelvalapítás és nyelvújítás. De Pilinszky nem marad meg az esztétikai eseménynél, vallásiként tekint rá, és gyermeki lelkesedéssel bízik egyetemes, megtisztító hatásában. MESTER: Nos, akit megérint a színház átváltoztató hatalma, könnyűszerrel a prófétájává válik. Pilinszky megtérése a színházhoz strukturálisan nagyonis hasonlít Alypius amfiteátrumi elbukásához, ami után Alypius elég nevetségesen a színház prófétájává válik." MESTER: Aki a színház vagy - általánosabb értelemben — a művészet társadalmi hatásában ekkora eltökéltséggel bízik, annak fenékig ki kell innia a kudarc keserű poharát. Úgy tűnik, nagyon kevesen értették, Pilinszky miről beszél valójában, a darabjait meg a legjobb esetben Mt 8,8. „Az apostol tehät az, aki megnevezi ezt a lehetöseget. [...] Diskurzusa az esemény által megnyitott lehetőség iránti merő bizalom. Semmiképpen sem származhat tehát (állítja Pál, az antifilozófus) ismeretből. A filozófus ismeri az örök igazságokat, a próféta ismeri annak egyértelmű jelentését, ami elérkezik (még ha csak képekben, jelekben fedi is fel). Az apostol, aki egy soha nem látott lehetőséget hirdet, mely maga is egy eseményszerű kegyelem függvénye, a szó szoros értelmében semmit sem ismer." Badiou: Szent Pál, 86—87. "Wilson minden bizonnyal a vallásos szertartások kimért nyugalmát vette alapul. Pontosabban az áhítat, az álom és a bűntudat közegét. Színpadát a lassúság, a csönd és a mozdulatlanság uralja." Pilinszky: A mélypont ünnepélye, 409. Lásd Visky András: Pseudo-Augustinus: A sikerről, in uő: Mire való a színház? Útban a theatrum theologicum felé, Budapest, KRE-LHarmattan, 2020, 223-242. .37 +
