OCR
FARKAS ILDIKÓ elsőség" kérdésében," az nyilvánvaló, hogy a 17. század második felétől egymás után - vagy egymás mellett — sorra jelentek meg olyan munkák Japánban, amelyek az addigi intellektuális normát jelentő kínai transzkulturalizmust és transzhistoricizmust támadták. Ebben a kontextusban a , kínai" és a , japán" megkülönböztetés egyre fontosabb és jelentőségteljesebb különbség alapja lett, és az erre épülő új diskurzusban előtérbe került az , eredeti japán jelleg" kutatása. Az ,eredeti japán jelleg" kutatása" során a sintót az idegen hatásoktól mentes japán örökség megtestesítőjének látták. A sintó" a néphagyomány alapvető részeként a helyi közösségek életének fontos összetartó ereje volt, és így élő maradt a buddhizmus Japánba kerülése (6. sz.) és terjedése után is. A középkorban (a 13. szäzadtöl) sintö tudösok (Kitabatake Csikafusza, 1293-1354, Josida Kanetomo, 1435-1511)!” megpröbältäk a sintöt mäs valläsok mintäjära megszervezni és azokkal egyenrangúvá tenni. Így fennmaradt, sőt, megerősítették a sintó teremtésmítoszt, a japán császár isteni eredetét (a sintó főistenség, a Napistennő egyenes ági leszármazottja) és azt a tételt, miszerint a császár isteni személy, Japán pedig az istenek védelme alatt áll. Az Edo-korszakban a sintót újrafogalmazták, így mindaz, amit ma ősi japán, sintó hagyománynak tekintünk, nagyrészt az Edo-kori kokugaku tudósok munkásságának az eredménye. A 17. századtól sintó teoretikusok sora bizonygatta a sintó , eredeti japán", azaz nemzeti jellegét, és szorgalmazta tanulmányozását az ,idegen hatásokkal" (buddhizmus, konfucianizmus) szemben. Az egyik első tudós, aki tanulmányozni kezdte a japán tradíciót, Jamazaki Anszai (1618—1682) volt, aki a konfuciánus etikát a sintó vallási hagyományával próbálta ötvözni", a japán teremtésmítoszokat ugyanis a kínai mítoszokkal egyenértékűnek tartotta. Maga Jamaga Szokó neokonfuciánus tudós, a busidó összeállítója is írt értekezést (Csúcsó dzsidzsicu, 1669, a Meidzsi-korszakban is többször kiadott mü) arról, hogy a japán tudósoknak saját népük történelmével és kultúrájával kellene foglalkozniuk, az idegen kultúrák helyett a saját kultúrájuk nagyságát kellene felfedezniük és hirdetniük. A japán , nagyságot", sőt, a Kína feletti felsőbbrendűséget bizonyítja már ez a mű is, azzal, hogy mivel Japánban (Kínával szemben) egyetlen császári dinasztia uralkodik , az idők kezdete óta", ez nyilvánvalóan a Burns: Before the nation, 52. Nosco: Remembering Paradise, 8. A sintó Japán ősi hiedelemvilága, az ősök tiszteletén, a természet imádatán és az ősi, helyi hiteken alapuló rituálék és hitvilág laza szerkezete; szertartások, varázslások, helyi kultuszok halmaza; erkölcsi tanítások, filozófia és metafizikai mondandó nélkül. Nemeshegyi Péter: Japán vallástörténet, in Farkas Ildikó (szerk.): Ismerjük meg Japánt. Bevezetés a japanisztika alapjaiba, Budapest, ELTE Eötvös, 2009, 41-62., 42-47. Earhart: Japanese Religion, 111-113. 18 Uo., 140. « 48 +