Oldal 27 [27]
OCR
A szöveghagyomány feltárásának újabb fejleményei 5. Frankfurt-am-Main, Palthenius, 1625. 6. Vincentius Obsopoeus, Iypographica Rediviva, Leiden, 1648. 7. Amsterdam, apud Georgium Trigg, 1651. A fenti hét kiadás közül három található meg digitális gyűjteményekben, így ezekre korlátoztam a vizsgálataimat: a Sutorius-Saurius-féle 1597-es és az 1600-as majnafrankfurti, valamint az 1651-ben Amszterdamban megjelent nyomtatványokat vettem figyelembe. Tartalmuk az 1571-es Opera omnia kiadáshoz képest kevesebb, és attól néhány helyen különbözik is, tehát a Hilarius Drudo (álynevű szerkesztő saját emendacidkat is végrehajtott a Historia szovegén. Amig az Opera omnia Piccolomini minden szerelmi tárgyú írását tartalmazza, addig az 1597-es frankfurti kiadásokkal kezdődő sokszerzős kötetbe csupán az Eurialus és Lucretia szerelméről szóló novellát, a Lucretia dák hercegnőnek szóló mintalevelet és az Amoris illiciti medela című levelet válogatták be, egy csokorba gyűjtve őket. Ennek a szerkesztésnek a későbbiekben Csenkeszfai Poóts András 18. századi magyar fordításánál lesz szerepe. Ami az emendációkat illeti, két példát említek csupán: az egyik egy /acuna, a másik egy sajátos szerkesztői döntés. Az általam vizsgált mindhárom kiadásból teljességgel hiányzik egy mondat, amelyet Lucretia Sosiasnak mond, amikor bevallja neki, hogy szerelmes Eurialusba: , Amorem, gui tegi non vult, vincam."? A sajátos szerkesztői döntés párhuzamait eddig csak 15. századi kéziratos Historia-szôvegtanükban találtam meg, ezért valószínűsítem, hogy a késő tizenhatodik és tizenhetedik századi kiadványokban az inkább az ope ingenii módszerének köszönhető olvasat. Arról a helyről van szó, amikor Sosias szavainak hatására Eurialus szívét átüti Cupido nyila. A Frankfurt 1597 és két rokon kiadása szövegében a nyíl a certe határozószóval alkot szintagmát: , At Eurialus certe Cupidinis arcu percussus igne furtivo populante venas, qui totas penitus vorabat medullas.”** A härom kiadäs a kb. 50 évnyi idébeli, illetve a földrajzi távolság (Frankfurt-A mszterdam) ellenére csaknem száz százalékban megegyező olvasatokat tartalmaz. Véleményem szerint tehát az első, 1597-es szerkesztést nem bírálták felül a későbbi kiadások során, csupán ortográfiai eltérések, illetve saját nyomdahibák fordulnak elő az egyes kiadásokban, amelyek megkülönböztetik őket egymástól. A minimális eltérésekből arra következtetek, hogy az általam nem látott négy kiadás is hasonló tulajdonságokkal rendelkezhet, és ilyen értelemben, mivel az időbeli határok megengedik, számításba kell venni őket is a 17-18. szäzadi Historiafordítások lehetséges forrásaiként. Az Opera omnia utáni szövegkiadási hullámban megjelent nyomtatványok a Historia de duobus amantibus szöveghagyományának az Y-ágába, azon belül az ún. Baccarus-csoportba tartoznak. Mindezen kiadásokat számitäsba veve a Baccarus-csoport tagjainak száma húszra bővült: mss Bp2, Mm.” H 3 Vô. MÂTÉ 2018a, 252. 5 Vô. MÂTÉ 2018a, 254. A kézirat mindössze hét kb. in guarto méretű lapján szerepel sűrű írással a Historia de duobus amantibus erősen megkurtított szövege. A másoló kihagy egy sor monológot és narrátori elmélkedést, eléggé elszíntelenítve 25
