OCR
498 V. A MODERNIZÁLÓDÁS valahol a lelkük legmélyén, hogy cserben hagyták őket. Erről a legmélyebben egy búcsús szentmisében a gyóntató pap tud tudomást szerezni, hogy ez mit jelent nekik. Az Isten előtt élik meg, hogy az én fajtestvérem engem cserben hagyott. És ezt olyan fájdalmas volt hallani." A kettős állampolgárság kudarca folytán átszerveződő identitások szerkezetét Jakab Albert Zsolt és Peti Lehel 2005-ben azon melegében megírt tanulmányukban elemezték. Leírták, hogy ez a kudarc milyen válaszreakciókat váltott ki a ritualizált nyilvánosságban, például a kolozsvári március 15-i ünnepségekben."?" A későbbi hatások közelebbi elemzése kiterjedtebb forrásanyag alapján további politológusi, politikai antropológusi feladat lesz. Egyebek mellett a balul kiütött népszavazás miatti jóvátétel igénye is ott állhatott egy különleges vállalkozás hátterében: Tatabánya polgármestere, Bencsik János magányosan indult neki a gyalogos csíksomlyói zarándoklatának. Egy hónap alatt 800 kilométert tett meg, saját szavai szerint azért, ,hogy megengesztelje a magyar nemzet pártfogóját, Nagyboldogasszonyunkat, valamint kiengesztelje erdélyi testvéreinket". Somlyóra érkezéséről természetesen megemlékezett a helyi sajtó, feltéve neki néhány kérdést az indokairól, szándékairól, , hiányzásáról" és találkozásairól."! Szubjektív ,útinaplója? a zarándokútról Kiengesztelődés címmel jelent meg a népszavazás egyéves évfordulójára."?? Ezt a vállalkozást jobb híján egy újabb típusú, színpadra helyezett , teljesítménytúrának" kell neveznünk, és ilyesmikre később is akadt példa. Fodor Krisztián az 1400 kilometeres Mariazell-Csiksomlyö zarándokutat tette meg egyedül, gyalog 2009-ben." 2002 és 2010 között a közvetlen politikai utalások nélkül is érzékelhető volt az, hogy a búcsú a nemzeti összetartozás demonstrációja is, az akkori politikai ellenzékhez tartozók, a baloldali kormányzást és vezetőket szívből elutasítók gyülekezése. 2003-ban Orbán Viktor egyetemi pólóban, diákok gyűrűjében vonult végig a csíkszeredai Sapientia Egyetem épületétől a kegytemplomig."! A 2010-es választások után fordulatot hozott, hogy az új országyűlés az egyik első törvényben megadta a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét a külhoni magyaroknak, amivel éppen Romániában éltek a legtöbben. Ettől kezdve a helyzet és az érzület is megváltozott: miközben a szervező ferencesek és más egyháziak továbbra is távol tartották a politikát a búcsútól, a nemzeti érzelmű résztvevők sokasága érezhette úgy, hogy immár az állami , fősodor?" részét alkotják. 949 Interjú VL, 2009. május 30. 950 Jakab-Peti 2005. 951 2005-05-14 Oláh-Gál. 952 Bencsik 2005. 953 2009-05-29 Takács. 954 2003-06-09 Ferencz.