OCR
486 V. A MODERNIZÁLÓDÁS a tartományfőnök aláírásával korábban, március 30-án már meghívták. Ez kiváltotta az érsek erőteljes rosszallását, mert olybá tűnt, hogy a ferencesek nem játszanak tiszta lapokkal. A püspökség hirtelenjében - további közvetlen tisztázást mellőzve — egy, még aznap megírt hivatalos levélben azonnal visszamondta az érsek részvételét a búcsúban, és a szervezés minden gondját és felelősségét áthárította a ferences tartományfőnökre. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy visszamondja a tervezett két rangos külföldi vendégszónok, Kada Lajos érsek és Szőke János szalézi szerzetes meghívását is. A rendfőnök április 22-én kelt válaszában tiszteletteljesen jelzi, hogy a somlyói és csíkszeredai vezetők őt magát is kész helyzet elé állították. Jelezte azt is, hogy a püspökség a vendégszónok meghívását a ferenceseket mellőzve intézte, ezért a következményeknek csak egy részéért érzi magát felelősnek; mindazonáltal azt is kifejezte, hogy az ő egyházi elöljárója a római ferences generális (azaz nem a püspök), és ha szükséges, az ő kezébe leteszi a lemondását. A személyes, illetve hivatali felelősséget azzal hárítja el, hogy a búcsú rendezése régóta, évszázadok óta a rendház vezetőire tartozott. Reményét fejezi ki, hogy a jövőben hasonló sajnálatos helyzet nem fog előfordulni. Az előadás lemondása ellen szót emelt a Szabad Tér Színház. Az érseknek írt április 21-i levelében elsőként anyagi természetű érvet hozott fel, mondván, hogy az előkészületekre költött több millió forintot valakinek majd meg kell térítenie (!). Indulatok által nem hagyják magukat eltántorítani az előadástól, sajnálnák a várható két-háromszázezer ember elmaradó élményét. Szemrehányást tesznek az akadályok miatt, és szónokiasan felteszik a kérdést, , miért kell ennyi embert 1993 nyarán megalázni?"."!§ Ilyenformán, mintha mi sem történt volna, a maguk részéről folytatták az előkészületeket. A sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilap ennek megfelelően adta hírül, hogy , április 27-én a műszaki stáb rögzítette a felépítendő színpad pontos helyét és méreteit, a hang-, fény- és pirotechnika elhelyezési és működtetési módjait, valamint a szereplők számára szükséges szolgáltatások részleteit"."" Másnap a ferences tartományfőnök ugyanabban az újságban jelezte, hogy , a rendház elhatárolja magát", sőt, hogy ez már korábban megtörtént. Válaszában a Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány kifejezte sajnálkozását: , Értetlenül és szomorúan vesszük tudomásul az erdélyi magyar római katolikus egyház vezetőinek törekvését, hogy távol tartsák magukat - ezzel lehetetlenné téve az ősbemutató megtartását - attól az előadástól, amely Szent István királyunk ország- és egyházteremtő cselekedeteit örökíti meg."""§ A sajtóban ezt követően heves reakciók jelentek meg, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. , A csíkiak szerint az egyház elpolitizálta az eseményt, megijedt a búcsú és a bemutató közeli időpontjától, és a búcsú (esetleges) letiltása 916 Koltay 2008. 239. 917 1993-04-30 Hír. 918 1993-05-03 Közlemény.