Oldal 115 [115]
OCR
7. DIKTATÚRA ÉS EGYHÁZ 113 mint az utolsó addig szabadon élő püspököt. Mozgalmat indítottak, hogy püspök nélkül a papság fogadjon el olyan szabályzatot, amely egyenlő a Rómával szembeni szakítás előkészítésével. [...] Márton Áron szelleme volt a háttere annak, hogy a papság megtagadta az engedelmességet a törvénytelen vezetéssel szemben. Mögöttük állt a hívek hűsége, amely elvárta papjaitól, hogy kövessék Márton Áron példáját. Ez a példa olyan hatásos volt, hogy még a többi egyházak is magukénak tekintették Márton Áront: Ő a mi püspökünk is. A küzdelem végül is győzedelmes lett. A behódolt vezetés sem bírta idegileg a papság ellenállását, mire a szervező uraik kérdésére, hogy mit cselekedjünk, minden pap azt felelte: Engedjék ki a püspököt. A hatévi börtön után ki is szabadult, de mivel továbbra is hajthatatlan maradt, kényszerlakásra ítélték. Azonban így is kormányozhatta egyházmegyéjét, és az egyházmegye teljessége megmaradhatott az Úr Jézustól alapított és Róma által vezetett Római Katolikus Anyaszentegyhäzhoz valé hüségben.?7{ A kommunista diktatúra 1949-től a legkeményebb egyházüldözést folytatta a katolikus egyházzal szemben, aminek egyik oka éppen az volt, hogy Márton Áron a végsőkig védelmezte az egyház autonómiáját, a vallásszabadsághoz való jogot, az egyházi fenntartásban működő intézményeket. Nem volt egyedül, erős támaszra talált az egyházmegye papságában és a szerzetesrendekben, azok vezetőiben. A fő ellentét jogilag a katolikus egyház új, akommunista államvezetés számára elfogadható statútumának kérdése körül bontakozott ki, amit semelyik katolikus egyházi vezető nem volt hajlandó elfogadni. Ez a kérlelhetetlenség tűrhetetlen volt a hatalom képviselői számára, s ezért a legerősebb eszközökkel léptek fel. 1949. június 21-én a hatóságok csellel elfogták Márton Áron püspököt. Sejthette, mi vár rá, és gondoskodott róla, hogy ha korlátozzák szabadságában, az egyházmegye ne maradjon Rómához hűséges legitim kormányzás nélkül. Jó előre meg volt szervezve, hogy ez a titkos ordináriusok (kormányzók) által folytonos maradjon. Mindez a Vatikán tudtával, jól kidolgozott rendszer szerint történt. A püspök Rómából felhatalmazást kapott arra, hogy két titkos ordináriust nevezzen ki arra az esetre, ha lefognák. Közülük az első kinevezhette a második utódát (tehát senki nem a saját utódát nevezte ki), és a megbízatás akkor lépett érvénybe, mikor az előd börtönbe került. A Szentszék által kiközösített, a román állami szervek által jóváhagyott egyházmegyei vezetést annak törvénytelensége miatt a papság nem ismerte el, így törvényes vezetői jogköre a titkos megbízottnak volt. Azért volt különösen nehéz dolga, mert egy szinte lehetetlen feladatot kellett megoldania: egy országnyi méretű egyházmegye legszükségesebb egyházkormányzati ügyeit kellett intéznie úgy, hogy ehhez nélkülöznie kellett minden, , békeidőben" rendelkezésre 274 Léstyán 2003. 5-6.
