OCR
102 II. A RÉGMÚLT MA asszony pontosan elmondta a mikházi kereszt felépítését, útvonalát a kegyhelyre, a szekeresek szerepét, a többnapos utat, a fogadtatást az útba eső településeken, az elszállásolást. Mindent tudtak arról, ki és hogy vitte a zászlókat, a csengettyűket, a dobot, elevenek voltak az emlékeik a fáradalmakról, a pihenésekről, a fázásokról és a jóleső tejes laskáról. Régi hagyomány volt, hogy a kegyhelyre a mikházi kereszt érkezett meg először, már pénteken reggel; ott a zárdafőnök fogadta őket, énekeltek, imádkoztak, felmentek a Mária-szoborhoz. Ritka emlék, hogy a Salvatorkápolna lépcsője a ,kőosztováta"? anyagából készült. Évtizedek múltán az öregek még jól emlékeztek Trefán Leonárdra, a széki keresztalja érkezésére, a labarumot cipelő legényekre, nemkülönben a hazaútra és arra is, hogy az egynek tekintett mikházi keresztaljában melyik faluból hányan voltak." Mindebben sok egyező részlet található P. Papp Asztriknak a mikházi keresztaljáról készített néprajzi igényességii leirasaval.?* Az 1940-1944 és az 1945-1949 kôzôtti évek más-más okokból kitörölhetetlen nyomot hagytak a kollektív emlékezetben, és éppúgy a hatalom képviselőiben is. Nem lehetett elfelejteni az 1940-es búcsút, a néhány hónappal később meghozott második bécsi döntést, a Somlyón ennek örömére megrendezett szeptemberi ün255 Kacsó Gábor interjúja Szilveszter Antalnéval, Szabó Eleknével, Janka Lászlónéval, 1981. Domokos Máriának köszönöm, hogy Domokos Pál Péter hagyatékából a hangfelvételt rendelkezésemre bocsátotta. 236 Papp 1995.