Oldal 42 [42]
OCR
40 I. BEVEZETÉS életének emlékhelyei a Szentföldön, és azok a helyek, ahol jeles szentek ereklyéit őrzik. A kegyhelyek egy harmadik típusa a középkortól kezdődően a kegyképek és -szobrok körül szerveződött, amelyek főként Szűz Máriához kapcsolódtak. (Ez utóbbi esetben természetesen nem lehetséges az ereklyekultusz, mert neki nincsenek földi maradványai.) A katolikusoknál és az (orosz, szerb, román, albán és még hosszan sorolhatnánk) ortodox egyházak sorában a kegyhely és a zarándoklat a mai napig élő gyakorlat, a protestáns felekezetek viszont szakítottak ezzel a hagyománnyal, hiszen sem a szenttisztelet, sem az ereklyetisztelet nem része a hitrendszerüknek. A kegyhelyekre történő zarándoklatoknak egy szűkebb halmaza a búcsújárás a kegyhelyekre. Ennek fogalma és gyakorlata csak a római katolikus egyházban alakult ki a középkorban, és szorosan összefügg a katolikus teológia indulgentia tanával. Hátterében az a hit áll, hogy az egyház elengedheti a bűnökért járó elégtétel (közkeletű, de nem teljesen pontos szóval a , büntetés") egészét vagy egy részét, mert Jézus Krisztus és a szentek érdemei együttesen alapot adnak ehhez. Analogikusan ezt fejezi ki az ,egyház kegyelmi kincstára? (thesaurus Ecclesiae) fogalom, ahol , a kegyelmeket és érdemeket nem dologilag, hanem perszonalisztikusan kell értelmezni”.” Érvényes egyházi tanítás szerint az egyháznak van arra hatalma, hogy búcsúkat engedélyezzen, és ezek hatékonyan szolgálják a hívek üdvösségét, ezért azokat tiszteletben kell tartanunk." Ezt a felfogást az ortodox egyházak nem fogadják el (ezért ott nincs búcsújárás, csak zarándoklat), a protestánsok pedig kifejezetten tagadják (tehát ott sem egyik, sem másik nincsen). A gyakorlat és annak teológiai reflexiója, illetve egyházjogi szabályozása egymással párhuzamosan alakult a nyugati (római katolikus) kereszténységben, és a pápák lassanként bücsükivältsägokat adomänyoztak a zarándokhelyeknek: bizonyos napokon bizonyos feltételek mellett teljes vagy részleges búcsú nyerhető. Ez speciális értelmet adott a kegyhelyeknek, és elkülönítette őket más egyházak és más vallások zarándokhelyeitől. A katolikus/latin egyházi nyelvezet nem is különbözteti meg a kettőt: a sanctuarium egyaránt jelent kegyhelyet és búcsújáróhelyet, a peregrinatio pedig zarándoklatot és búcsújárást. A kettőre egyazon kifejezést használja az angol is, a pilgrimage nem tesz különbséget a zarándoklat és a búcsújárás között. Mivel a kegyhely és a búcsújáróhely fenomenológiailag alig választható el egymástól, ez indokolhatja, hogy a két kifejezés egymás szinonimájaként is használatos. A búcsú (indulgentia) dologi-jogi értelmezése és ezzel a búcsújárás üzletiessé válása (a ,lelkek java? értelmében éppúgy, mint az anyagi javak érdekében) a 15. századra közismerten olyan visszaélésekhez vezetett, amelyek ellen a reformátorok erélyesen felléptek. A tridenti zsinat megerősítette és pontosabban fogal7 Előd 1983. 586, KEK 1471. bek. 73 Elöd 1983. 588.
