Oldal 179 [179]
OCR
mata című munkájából is kiderül. A borospincéknek szentelt kutatásunk egyfelől az édes borok iránti kereslet kronológiai vizsgálatát adja, másfelől pedig bizonyos társadalomtörténeti tendenciákra is rá kíván mutatni. A párizsi pincékben találunk tehát Franciaországban készült édes és desszertborokat, ibériai borokat, ezenkívül két kivételes hírnévnek örvendő és ennek megfelelően igen drága bort is : tokajit és Constance-t (dél-afrikai bor). Ritkán görög és itáliai borokkal is találkozhatunk a hagyatéki jegyzékekben. Ami igazán meglepő lehet, az nem más mint a francia borok viszonylag ritka előfordulása: a 19. századot megelőzően például igen ritkán találkozunk sauternes-i borral a párizsi pincékben, s az 1800-as években is csak lassan és fokozatosan tűnik fel a jegyzékekben. Könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy a Második Császárság bukásáig a x népi s (alsó néposztályokhoz tartozó) rétegek egyáltalán nem fogyasztottak sauternes-i bort, hiszen a borkereskedők jegyzékeiben sem találunk belőle — viszont az előkelő éttermek pincéiben és főnemesek asztalán annál inkább. 1782-ben Nivernais hercege összesen 360 butéliával rendelkezik az 1770-es évjáratú sauternes-iből; 1793-ban Penthiévre hercegének 325 butéliája van. Néhány évtizeddel később, 1821-ben a Gautier étterem igen drâgän — a szirakuzai borral és a tokajival egy áron: 4 frankért — kínálja vendégeinek a sauternes-i bort. Ez persze inkább kivétel, mint szabály, hiszen a Második Császárság bukásáig a sauternes-i borok ára alacsonyabb, mint a nagy bordeaux-i boroké. A juranconin kívül más Délnyugat-Franciaországból származó édes vagy desszertbor igen ritkán tűnik fel a párizsi pincékben. Ezen a pályán sokkal sikeresebbnek tűnnek a frontignani, luneli vagy éppen roussilloni borok. Ami azt illeti, ebben az időszakban az ibériai édes, desszert, és likőrborok uralják a piacot, még akkor is, ha mennyiségileg nem érik el a vörösborok szintjét. Már régóta ismeri és kedveli az ibériai borokat a párizsi közönség. Alá kell persze húznunk, hogy európai jelenségről van szó, hiszen a londoni vagy éppen amszterdami piacon szintén az alicantei borok dominálnak. 1698-ban az angol utazónak, Listernek is az ibériai borok erős párizsi jelenléte tűnik fel. Nem pontosan ugyanaz a helyzet a borospincékben, amelyek egyébként — némileg meglepő módon -— csak a 18. században kezdenek megszaporodni. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a korban kezd elterjedni a borok üvegben való tárolásának gyakorlata. Az első említése egy francia pincében tárolt ibériai bornak csak 1709-ből származik. Issy kastélyáról van szó, amely Francois Louis de Bourbon, Conti hercegének a birtokában volt: fél hordónyi és 288 üvegnyi spanyol borról, továbbá 10 butélia alicanteiről hallunk a feljegyzésben. A későbbiekben a főnemesek és más előkelők nagy érdeklődést mutatnak az ibériai borok iránt, olyannyira, hogy ezek jelenléte a francia pincékben már nem kivételként, inkább szabályként értelmezendő. Gondoljunk csak Turgot-ra, akinek hagyatéka 1781-ben 96 butélia madeirait, 150 üvegnyi Rotát, 212 üveg Pacaret-t, 225 üveg Carafons de Jerez-t, 210 butélia malagait és 152 üvegnyi Kanári-szigetekről származó bort tartalmaz. Az 1740-es éveket követően már kevésbé előkelő vagy magas rangú polgá177
