Oldal 415 [415]
OCR
fentebb: a fejezet kapcsolódik az aszúbor készítéséről szóló 27. fejezethez. Az 56. fejezetben kifejti, hogy nem szabad követni azok példáját, akik kifőzéssel, lepárlással rosszabb minőségű borokat készítenek, és mesterséges beavatkozással növelik a bor édességét vagy pezsgését. Az 57. fejezetben pedig azt szorgalmazza, hogy enyhítsenek azokon a törvényeken, amelyek tiltják a nem birtokosok jogát aszúszőlő vásárlására, és akadályozzák, hogy az idegenek szabadon kereskedjenek a borral. Szirmay konkrétan csak az 1729-es törvényt említi meg a nem birtokosokra vonatkozóan, de a háttérben ott van az az 1737-es és később sokszor elővett törvény is, amely nagyrészt eltiltja az idegeneket a tokaji borral való kereskedelemtől.25 Szerzőnk a saját tapasztalatára hivatkozik, miszerint mindenki jól járt II. József (1780—90) idején, amikor szabadabb volt a kereskedés A probléma hátterében az a 18. század végére elterjedt vélemény áll, hogy a magyarok nemigen alkalmasak a kereskedésre," így viszont az idegenek fölözik le a tokaji borból származó haszon nagy részét. Szirmay az utóbbival láthatóan nem ért egyet, az előbbivel viszont igen, így fogalmazza meg: ,az idegenek természetüktől fogva könnyebben rávehetők, mint mi, hogy kereskedelmi társaságot alakítsanak." Kik ezek az idegenek? A magyarok és lengyelek részvétele a borkereskedelemben valóban egyre csökkent a 18. században, viszont számos más nemzetiség foglalkozott vele: németek, görögök, ruszinok (ők inkább csempészként), rácok, örmények és zsidók." A 18. század végére a zsidók váltak dominánssá; az ő kereskedelmi tevékenységüket számos törvénnyel, rendelettel igyekeztek szabályozni 1790-től, és gyakran egymásnak is ellentmondtak e rendelkezések, így a zsidók helyzete elég bizonytalan volt a korszakban. Szirmay azonban nem biztos, hogy pont rájuk gondol, amikor az idegenek szabad kereskedelmét támogatja. Az 58., utolsó fejezet utolsó mondatának pontos jelentése kétséges. Az eredeti így hangzik: , Judaei certe propter innatas iisdem fraudes, et a montanis Civitatibus arcentur, et Creditum Nationis conditae praemissae legis fuit ratio...”; egy lehetséges forditasa pedig ez: ,Az bizonyos, hogy a zsidókat velük született csalárdságuk miatt távol tartják (vagy: tartják távol) a hegyaljai városok is, és hogy az említett törvényt? a nemzetünk hitelessége miatt és érdekében hozták." Nehezen értelmezhetjük másként a mondatot, mint hogy a zsidók , veleszületett csalárdságát" (innafae fraudes) mint elterjedt nézetet Szirmay is magáévá teszi, legalábbis e művében. Jellemző, hogy ez a kis zárófejezet még nem volt benne az „anyamüben”, a Zemplen helyrajzi-politikai ismerteteseben. A korábbi fejezetekhez nem szervesen illeszkedő és mai szemmel nézve igen problémás megállapítást tartalmazó fejezet talán éppen azoknak az — idegenek kereskedését mégsem annyira pártoló — nemes uraknak, tanácsosoknak a megnyerése végett kerülhetett a mű végére, akiket meg is nevez a második mondatban a , haza atyái" kifejezéssel (patres patriae). 265 Barassa 1991, 567-568. 266 Thid. 569. 67 Lasd részletesen ibid. 569-619. 268 Itt egy zsidókat korlátozó törvényről van szó, valószínűleg az 1791-esről: lásd a fordítás jegyzetét. 413
