Seite 405 [405]
OCR
idézetek nem csak esztétikailag hivatottak , felfele húzni" a Hegyafja-Ismertetést, hanem tudományos szempontból is. Arra utalnak, hogy Szirmay műve is bekapcsolódik a nemzetközi tudomány vérkeringésébe; hogy egy olyan magyarországi témáról, műről van szó, amely a legmagasabb európai szinthez igazodik. A tokaji bor egyébként is európai hírű, és Szirmay még inkább azzá akarja tenni, olyannyira, hogy egy helyen meg is másítja Vaniére versét: a 31. fejezet idézetének kezdete az, hogy ,,....ab albis / Optima sunt, quae vina fluunt Tocaina racemis" (, A legjobb borok azok, melyek a fehér tokaji szőlőfürtökből folynak"), holott az eredetiben „Tocaina” helyett „Apiana” szerepel. Egy bizonyos nézőpontból költői játék ez, egy másik szempontból viszont egy kisebb hamisítás, amelyet nem sokan fedezhettek fel azonnal, hiszen nem sokan fújták kívülről Vaniére tankölteményét. 4. Szölőművelés és borkészítés — a HegyaljaIsmertetésben és az 1810-es kézikönyvben Ha a Hegyalja-Ismertetés szőlészeti-borászati részén belül külön egységnek vesszük a történeti fejezeteket, akkor a 22., illetve a 27-31. fejezeteket vehetjük a 18. század végi hegyaljai szőlőművelés és borkészítés témájához tartozónak. Nem számítva két, csupán pár soros, kiegészítő jellegű fejezetet (28—29. §), a következő négy fejezetről van szó: a szőlőfajták felsorolása (22. §), az aszúbor készítése (27. §), a szőlők ültetése és művelése (30. §) és bor tárolása (31. §). A 31. és főleg a 30. fejezet különösen hoszszú, akár több kisebbre is oszthatta volna a szerző a munkafázisok alapján. Nyilván azért is lógnak ki terjedelmi szempontból, mert éppen ezek azok a , betoldások", amelyek még nem szerepeltek a Zemplén-leírásban. A téma jelentőségét mutatja, hogy a fenti négy fejezet az, amelynek alapján külön könyvet adott ki Szirmay egy bő évtizeddel később, a már említett 1870-es kézikönyvet. Hogy miért jelentetett meg egy külön művet magyarul, világosan megmondja a kis könyv előszavában: írt ugyan a címben jelzett témáról a Hegyalja-Ismertetésben, de ,ezen munka tsak a Tudósok által, és kevés szöllös gazdák által olvastatott. Hogy tehát ez által a köz jónak közönségessen hasznälhassak, azt most Anyai nyelvünkôn meg bôvitve, és Tzikkelyekre fel osztva ki adom, nem keresven mäs ditsöitest: tsak hogy ezzel is Polgär tärsaimnak hasznára lehessek." A könyv a négy 1798-as fejezet anyagán alapul — egyes részek akár mondatokon keresztül szinte szó szerinti fordítások —, de alapvetően mindegyik kisebb témát jobban részletezi a szerző. Hogy összességében mennyivel részletesebb az új mű, megmutatja a terjedelmi összehasonlítás: míg a Hegyalja-Ismertetés említett négy (plusz kettő) fejezete 23 oldalt tesz ki, az 1810-es kézikönyv főszövege 34 hasonló formátumú oldalt, tehát mintegy másfélszeresére nőtt a téma tárgyalása. Ezzel a kis könyvvel sem foglalkozott érdemben a modern szakirodalom, pedig a témában alapvető jelentőségű. A 18. század végéig csak Friedrich Jakob Fuker 403
