Seite 401 [401]
OCR
Aránylag több figyelmet fordít szerzőnk olyan mondásokra és rövid versekre, amelyek a tokaji borral kapcsolatos népi hagyományt és korabeli közvélekedést képviselik. Nemcsak néprajzi, mikrotörténeti szempontból érdekes ez a több, mint húsz szöveg, amelyet Szirmay a 13-15. fejezetekben rögzített, hanem a források kezelése, Szirmay műhelytitkai szempontjából is. Csoma Zsigmond kiemelte, hogy milyen sokat köszönhetünk Szirmaynak, amiért a Hungaria in Parabolisban és a megyékről szóló írásokban számos, általa hallott boros mondást, rigmust megörökített, amelyek jórészt elvesztek volna. Ez az értékelés a lényegét tekintve helytállónak tűnik, ám legalábbis ami a Hegyalja-Ismertetésbe bekerülő szövegeket illeti, kérdőjelek támadnak arra vonatkozóan, saját hallomásából, sőt saját korából merített-e minden szöveget a zempléni nemesúr. Az első szövegcsoport a tállyai borról szól, és e szövegek tálalása különbözik a többiétől egyrészt abban, hogy két külön fejezetben (13-14. §) összesen három latin opusculumot találunk ugyanarról a témáról, másrészt abban, hogy meg van adva a versek forrása is. Amikor 1567-ben Draskovits György a pápánál vendégeskedett, és a pápa megkóstolta a püspök által kínált tállyai bort, állítólag így kiáltott fel a szentatya: , Summum pontificem talia vina decent"; a mondat szójátékon alapul, egyszerre lehet úgy érteni, hogy , ilyen (za/ia) borok illenek" a pápához, és hogy ,tállyai borok" illenek. Népszerű lehetett a történet, mert Szirmay rögtön közölni tudja két későbbi versbe foglalását is: Johannes Bocatius epigrammáját (kissé módosítva), illetve egy disztichont, amely Timon Sämuel (1675-1736) Tiszäröl szölö ismertetésében? szerepel. A 15. fejezetben további 19 latin és magyar vers következik, forrásmegadás nélkül, ám valójában legalább tíz vers Timonnak az imént említett művéből származik. A fejezetben három verset olvashatunk a tokaji borokról általában, majd rövid verseket, mondókákat egy-egy hegyaljai település boráról, végül nyolc Hegyalján kívüli, de zempléni település boráról is. A hegyaljai vonatkozású versek nagyobb része megvan Timonnál is, legtöbbször ugyanabban a formában, illetve néhol egy-egy szót módosított Szirmay a könnyebb megértés végett. Több verscsoport hasonló sorrendje kétségtelenné teszi, hogy Timon volt Szirmay forrása, akár a mű 1735-ös, akár az 1767-es kiadása. Megint csak nem kell túlságosan elmarasztalnunk Szirmayt — kôzvetitő másodlagos forrásokat nem volt szokás a korban feltétlenül megadni -, de fontos tudnunk, hogy ezek a versek nem feltétlenül hosszú múltra visszatekintő és közszájon forgó versek. Ezenkívül a tokaji bor gyógyító erejéről szóló verset — az egyetlen hosszabb magyar költeményt — szintén egy, a Szirmay-műnél korábbi forrásban, egy 22 Csoma 2017, 241-245. A lábjegyzetek tanúsága alapján Csoma a Hungaria első kiadásából (SZIRMAY 1804a), illetve a Zemplén helyrajzi-politikai ismertetésébél (1803) és az Ugocsa-leirasbél (1805) idézi Szirmay szövegeit, a Hegyalja-Ismertetésre nem utal. 223 TIMON 1735 és 1767. 24 Mindkét kiadásban ugyanazokon az oldalakon szerepelnek a versek, így a fordítás jegyzeteiben az 1767-es kiadásra megadott oldalszámok érvényesek az 1735-ös kiadásra is. 399
