Oldal 397 [397]
OCR
közvetítőire. A leginkább említésre méltó hiányosság megint csak a Bél-Matolaiféle kéziratokra való hivatkozások elmaradása. Kéziratok: ugyanis nem csak az eddig emlegetett, Szirmay által lemásoltatott, ma OSZK-ban őrzött kézirat jön szóba," hanem fennmaradt három kisebb és töredékes, szintén Matolai által írt és Bél által javított kézirat is, amelyek közül legalább az egyiket, úgy tűnik, használta Szirmay — és talán ugyanakkor, ugyanúgy került hozzá Esztergomból, mint az előbbi másolat. A Ráday Gyűjtemény három, Matolai tollából származó írást őriz:?" (1) a magyarországi szőlőkről és borokról általában; (2) Hegyalja történetéről és szőlőhegyeiről;?"" (3) és a kőszegi borról. Amikor a 19. fejezetben Szirmay elkezdi tárgyalni a szőlőművelés első említéseit, három ókori közlést a szőlőültetésről nagyon hasonló módon tálal, mint Matolainak a magyarországi szőlőkről szóló kézirata: hogy Aurelius Victor szerint Probus császár volt az első szőlőültető (a Szerémségben); hogy a pannon borokat Eutropius is említi; illetve hogy Claudianus is megverselte e szőlőket." Matolai közléseit Szirmay röviden összefoglalja, illetve Claudianus versének ugyanazon részét idézi. Ismét nézőpont kérdése, minek vesszük ezt az esetet, sem a közlések mennyisége, sem az információ egyedisége nem teszi feltétlenül szükségessé a Bélre/ Matolaira való hivatkozást a kor szokásai szerint, mindenesetre ismét egy olyan — szinte biztos — közvetítő forrás találtatott, amelyet Szirmay nem hangsúlyozott. Bonyolultabb kérdés, hogy használta-e Szirmay a tokaji borvidékről szóló (2.) Matolai-féle töredéket. Az egyes települések dűlőit Matolai mind a megyéről szóló (OSZK-beli), mind a Hegyaljáról szóló (Ráday-beli) kéziratban leírta, nagyon hasonló módon. Szirmay valamelyiket felhasználva (ugyanakkor kiegészítve) sorolta osztályokba és írta le a dűlőket egyes településleírások végén, ez egyértelmű a nevek leírásából és sorrendjéből, lásd pl. a tokaji (34. §) vagy tarcali (35. §) fejezetek végén. Éppen mivel a két szóba kerülő forrás nagyon hasonló, nehéz megállapítani, melyik volt szerzőnk asztalán, de bizonyos jelek alapján inkább a Zemplénről szóló (OSZKbeli) másolat lehetett az." Vizsgálódásaim szerint nincs más olyan részlete e Matolaitöredéknek, amely a Hegyalja-Ismertetés valamely részlete forrásaként merülne fel, így lehet, hogy ezt a kézirattöredéket Szirmay nem ismerte, legalábbis nem használta. Mindent egybevéve jelen állás szerint a Hegyalja-Ismertetés szőlészeti-borászati részei igen nagyfokú önállóságot mutatnak. Az egész, fent körvonalazott 18. századi borászati szakirodalomból (kéziratokat is beleértve) viszonylag kevés és rövid szövegrészleteket találtam, amelyek konkrét és biztos forrásai voltak a Hegyalja-Ismertetés 207 Fol. Lat. 274. 208 Jelzetük: K. O. 8. Fontosabb részeiket Wellmann Imre közzétette forditasban: WELLMANN, szerk., Bél, 1984. 209 Ez a kézirat , történeti-helyrajzi", , gazdasági" és , fizikai-orvosi" részekből állt volna, de csak az elsőnek egy töredéke maradt fenn. 210 Vö. a kézirat 2. fejezetével. 2 Lásd pl. Szirmay szövegének hasonlóságát az OSZK-beli kézirat olyan felsorolásaihoz, mint a tarcali első osztályú helyeké: , Felso Turzo, Laitrom, Szilvolgy, Deak, et gui versus oppidum porriguntur, Kiralmal, et dAgyak. stb. (Tórn et al., szerk., BÉL, 2018, 160). A Ráday-beli kézirat megfelelő helyei egy kicsit kevésbé hasonlók. 395
