Oldal 394 [394]
OCR
A tokaji bornak, konkrétan mind az öt fent említett altémának összegyűlt már némi szakirodalma a 18. század végére. A modern kutatás még nem eléggé dolgozta fel ezt a 18. századi tokaji borral kapcsolatos irodalmat," és magáról a kora újkori tokaji borról, szőlőről és szőlőművelésről is viszonylag kevés modern mü szöl.'”' Mär csak ezért sem vállalkozhatok az alábbiakban arra, hogy szőlészeti-borászati szempontból mélységében értékeljem Szirmay művét, és a részletes elemzést amúgy sem teszik lehetővé e kiadáshoz írt kísérőtanulmány keretei. Az alábbiakban csupán áttekintem — mintegy úttörő jelleggel — a szőlészeti-borászati részek főbb jellemzőit, érdekességeit; felmérem, milyen típusú forrásokat használ Szirmay, nagyjából hogyan viszonyul a korábbi szakirodalomhoz, mely szempontok hangsúlyosak nála, milyen álláspontra helyezkedik egy-két vitás ügyben. Mielőtt egyenként sorra venném az öt altémát, egy előzetes áttekintés keretében vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy nagyjából hogyan viszonyul általában Szirmay műve a 18. századi szőlészeti-borászati irodalomhoz. Annál is inkább adja magát a kérdés, mert szerzőnk maga is külön felsorolja egy helyen az általa említésre méltónak tartott, tokaji borral kapcsolatos nyomtatványokat. Ez a 18. fejezetben található lista nyolc tételt tartalmaz, mint , tokaji borról" szóló , értekezéseket", de nem mindegyik az a szó szoros értelmében. A valójában Marotti Imre által írt"? Meramorpboses (1728) egy humanista hagyományban gyökerező vers arról, hogyan érkezik meg Bacchus Hegyaljára, és hogyan változtatja Magyarország legnagyszerűbb borvidékévé. A tévesen , Adamus"-nak átkeresztelt Andreas Fuker hosszú latin címmel megjelölt műve (1749) igazából egy térkép, nem értekezés. Szerepel a listában két, valójában összetartozó tétel: Paul Keler De vineis Hungariae IMagyarorszäg szölöiröl] (1712) és ,,Peter Jaenichen” Commentatio de vineis Hungariae című művei, de az utóbbinál álló 1761-es évszám téves, az 1731-es kiadásról lehet csak szó. A bärtfai borkereskedö Kelernek a toronyai (Torun) akadémiai gimnáziumban született értekezését először 1712-ben jelentette meg az iskola rektora, Peter Jänichen; ugyanezt kiadta Jánichen 1731-ben egy gyűjteményes kötetben is, azonban e kötetben Keler kiegészitette az értekezését egy Beschreibung des vornehmsten Weingebiirges in Ungarn című művel; valójában ez utóbbi szól konkrétan a hegyaljai borvidékről, mig a listaban (részben pontatlanul) feltüntetett két tétel általában szól a magyarországi szőlőkről. Összesen öt olyan mű marad a listában, amely valóban tokaji borral kapcsolatos értekezés: Keler 1731-es, Daniel Fischer 1732-es, Matolai János 1744-es, Domby Sámuel 1758-as és Friedrich Jakob Fuker 1790-es értekezései (e művek viszonylag rövidek, csak Fukeré könyv terjedelmű"). Az öt műből három szól általában a tokaji borról, szőlőről, borvidékről; Domby művében a hangsúly egyértelműen a bor összetételére és az orvosi vonatkozásokra esik, míg Fischer főleg a tokaji orvosi földet tárgyalja. 190 A Speculum Kutatöcsoport Europica varietas Tokajensis sorozatában (amelynek része ez a kiadás is) többek közt ezt a hiányt is pótolni kívánjuk a jövőben. E témában a legkiemelkedőbb munka Balassa Iván 7okaj-Hegyalja szőleje és bora c. monográfiája (BALASSA 1991); egyéb művekről még lesz szó e fejezetben. A szerző helyén feltüntetett Zarubal valójában a vizsgakôltemény promotora volt. Lásd JANICHEN-KELER 1731 leírását a bibliográfiában. Fukerről és művéről lásd BLAskó 2009. 191 392
