Oldal 384 [384]
OCR
jó esetben nemcsak hogy pontos jelzetet adott meg, hanem esetleg egyenesen neki köszönhető, hogy egyáltalán jól visszakereshető (volt) a levéltárban az adott forrás. Mielőtt áttekintenénk, a három kategórián belül milyenfajta forrásokat, lelőhelyeket említ a szerző, meg kell vizsgálnunk, hogy felmerül-e komoly probléma a hivatkozások hitelességével általánosságban. Ma már csak az iratok, oklevelek töredékének visszakeresésére van lehetőség: a jelzetek és lelőhelyek, ha megadta őket Szirmay, mára megváltoztak; a magángyűjteményeknek — már amelyek egyáltalán egyben maradtak — csak egy része került követhető úton-módon ma is működő központi intézményekbe; a fennmaradt okleveleknek (akár gyűjteményből, akár helyi levéltárból származnak) csak egy része található meg az alapadatok alapján intézményi katalógusok, akár internetes adatbázisok (pl. a MOL DL-DF rendszere) segítségével. A szükségképpen szúrópróbaszerű ellenőrzés viszont azt mutatja, alapvetően nem kell csalásra számítanunk: úgy tűnik, Szirmay alapesetben létező és a leírt adatot, eseményt valóban tartalmazó forrásokra hivatkozik, ha pedig idéz belőlük, a kor szokásainak megfelelően, hozzávetőleges pontossággal idéz. Vegyük példaként a Hegyalja-Ismertetés leghosszabban, hét oldalon keresztül idézett oklevelét: ez egy Bebek (Bybek) István országbíró által 1366-ban kiadott ítéletlevél, amelyet, mint Szirmay mondja, a patakiak egy úrbéri perben mutattak be (s ezért talán Sárospatakon talált rá a szerző)."? Az oklevél máig fennmaradt (DLDF 282851), és az összehasonlításból kiderül, hogy ezt idézhette Szirmay, konkrétan az oklevél első felét és végét, amely az érvelése számára fontos volt (a kihagyott részt jelölte, a szokásos , etc. etc.-vel); mint máshol is a Hegyalja-Ismertetésben, a helytörténet szempontjából fontos kifejezéseket, mondatokat dőlt betűvel emelte ki. Az átírás viszonylag pontos, a pontatlanságok értelmező helyesbítések," magyarosabban írt nevek," rövidítések, 55 vagyis összességében nem tűnnek jelentősnek. A városi pecsét hitelesítő szerepét is kiemeli a szerző egy jegyzetben."" A két változat összehasonlítása azt a benyomást kelti," hogy a szerző jól tud bánni középkori oklevelekkel (is), jól oldja fel a rövidítéseket, hosszú, cikornyás és nehezen olvasható latin szövegből is ki tudja szűrni és értelmezni a számára fontos információt, jelen esetben azt, hogy Patak királynéi kiváltságokkal rendelkezett. Szirmay itt új adatokat tárt fel, tudományos eredményekre jutott, és azt is mutatja az oklevél példája, hogy szerzőnk átírásainak potenciálisan a mai napig is forrásértéke lehet olyan esetekben, amikor az eredeti forrás nem maradt fenn. Általánosító következtetéseket természetesen csak széles körű vizsgálat után vonhatnánk le; vannak pontatlanabb átírások is, vagy pontatlanabb idézőjel-használat, a forráskezelés következő szakaszban bemutatott potenciális 152 SZIRMAY 1798, 141-148. 13 PL ,commendantes” helyett ,\commendamus”, Tavarnicorum” helyett ,Tavernicorum”. 154 PI. ,Zabouch”-bél ,Zabélch”. 155 Pl. , Judicum nobilium" helyett több helyen megmaradt a nyomtatványban Szirmay , Judlium" rövidítése. 156 147. o. 157 Természetesen nem lehet száz százalékig kizárni, hogy az oklevél szövege közvetítéssel, pl. egy másolat révén került Szirmay művébe, mindenesetre az oklevelet a 18. században tudtommal nem adta ki senki, és a pataki lelőhely, illetve az átírás sajátosságai mind a közvetlen átírást valószínűsítik. 382
