Page 373 [373]
OCR
és a múlt eseményeit színező fantáziájának megnyilvánulásaira is ismerünk példákat, és monográfiájában König György oklevél-hamisítással is vádolja, amely bizony a történetírói szakmában a helytelen forráskezelés típusai közül a legsúlyosabb eset: a Zemplen helyrajzi-politikai ismertetése 84-86. oldalán, a megye nemes családjait felsoroló részen belül szerepel a Lasztóczy család állítólagos Divisionáléja 1339-ből, egy magyar nyelvű (!), archaizáló ortográfiával írt oklevél, amelynek hitelességét már Kazinczy is kétségbe vonta." Valójában nem egyértelmű, hogy Szirmay volt a hamisító, lehetett például egy Lasztóczy is még korábban; mindenesetre talán épp ez az eset, vagy egyéb, vélt vagy valós helytelen hivatkozások vették el a modern kutatók kedvét attól, hogy Szirmay történetírói oldalát komolyan szemügyre vegyék, s ehhez párosulhatott az az irdatlan munka, amelyet a rengeteg hivatkozás egyenkénti ellenőrzése jelentene (még az internet korában is). Ám egyetlen esetleges hamisításból (amelyet König is elszigetelt esetnek mond") semmiképp sem lehet általánosító következtetéseket levonni, és a három Zemplénnel kapcsolatos nyomtatvány — s akár a szerző más történeti művei — valóban olyan súlyúak, hogy érdemes őket történészi szemmel megvizsgálni, akár azért, hogy Szirmay (helyjtörténetírói szerepéről pontosabb képet kapjunk, akár azért, mert az első körben hitelesnek bizonyuló adatokat általában is felhasználhatja a történettudomány. S nemcsak érdemes, de elvileg lehetséges is vizsgálni a hivatkozások jelentős részét, legalább egy olyan kisebb egységéit, mint a Hegyalja-Ismertetés, amely viszont a nagyobb Zemplén-ismertetések mögötti történetírói attitűdöt is tükrözheti. Jelen munka keretei közt nem vállalkozhatok a nyomtatványok, adott esetben ma is elérhető források azonosításán túl a több ezer hivatkozás egyenkénti ellenőrzésére — ez egy disszertáció nagyságrendű kutatómunkát jelentene —, de a források feltérképezésével és minden típuson belül több jól megválasztott, akár gyanús hely ellenőrzése révén — vagyis több, mint szúrópróbaszerű vizsgálat által — le lehet vonni óvatos, iránymutató következtetéseket arról, hogyan állt hozzá Szirmay a forrásokhoz, és hogyan álljunk hozzá mi Szirmayhoz. A vizsgálat tanulságaiból érdemes itt előrebocsátani azt, hogy a Hegyalja-Ismertetés alapján nem tűnik úgy, hogy Szirmay alapvetően kilógna a kor tágabb értelemben vett történetírói közül. A jelek szerint alapvetően rendes kutatómunkát végzett, a források kezelésekor elkövetett hibái összességében nem kiugróak, és azokat is a kor szokásainak figyelembevételével kell megítélni. Azért kell ezt hangsúlyozni már az elején, mert sok esetben sikerült megtalálni egy-egy közlés valódi forrását, amely vagy nincs feltüntetve a műben, vagy más van helyette feltüntetve; általában is, a kritikus vizsgálat nyilván a hibákat veszi célba elsősorban, és nem az érdemeket (a hivatkozások esetében ráadásul bizonyítani csak azt lehet, ha egy adatot máshonnan vett át, azt nem lehet bizonyítani, hogy egy adatot biztosan a megadott a forrásból vett át, közvetítő nélkül). A hibák számbavétele összességében túlontúl negatív irányba torzíthatja a Szirmayról alkotott képünket, ezért fontos tudatosítani, hogy az alapeset mégiscsak % Kônic 1903, 33-34. 100 Tbid. 34. 371
