Page 241 [241]
OCR
ekképp kapált szőlőkben. De minél hamarabb be is kell fejezni, nehogy a már lágyuló fürtöket a kapálók leegyék. Ezt követi, hogy a szőlőt meg kell védeni a tolvajoktól, a kutyáktól és a szőlőt dézsmáló madaraktól, amelyeket lármával, kereplővel, ostorpattogtatással, parittyakövek hajításával, puskaropogással hajtanak el vagy hurkokkal fognak el. A szüret derült időben történik, a fürtöket előbb zsákban, majd kádban tapossák ki, ezután kerülnek a prés alá. A második taposás a kádakban felettébb hasznos, nem csak azért, hogy az esetleg megmaradt bogyókat széttapossák, hanem hogy még a törkölyben fellelhető aszúszőlőket is összezúzzák, mert ezek máskülönben a prés alá téve egészben maradnának. Nagyon hasznos munka, ha szüret alkalmával a szaporításra érdemes jobb vagy ritkább szőlőfajtákat, amelyeket leginkább termésük alapján lehet megkülönböztetni, vessző végére kötött valamilyen szövetszalaggal, hársfakéregből készült kötéllel vagy kukoricacsuhéval jelölik meg. Hasznos, ha ekkor vágják ki fejszével gyökerestül a haszontalan és vad fajtákat, máskülönben nem lehet majd megkülönböztetni őket, amikor már a leveleik lehullanak, és mivel a többinél sokkal életerősebb vesszőjük van, később haszon nélkül bujtatják majd őket. Vannak továbbá a szőlőkhöz kapcsolódó rendkívüli munkák, úgymint az o/zás. Ez a szőlőtőke elvágásával és meghasításával történik, miként a fák esetében, amelybe egy másik, jobb fajtájú szőlőről való vesszőt helyeznek, hogy az teljesen hozzánőjön a tőkéhez. Ez többnyire a közrendű emberek szőlőiben fordul elő, akik így igyekeznek a silányabb fajtát jobbra cserélni. A nemesek szőlőiből leginkább azért száműzik az oltást, mert a mindenhonnan összeszedett vándorkapások, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a szőlők be lettek oltva, még ha keresztbe tett karókkal jelzik is nekik az oltást, a tőkékbe oltott vesszőket könnyen letörik. Másik rendkívüli munka a földelés, azaz amikor a töveket új odahordott földdel fedik be. Ez a hegytetőkön történik, ahol a heves záporok, azzal, hogy a földet lehordják, annyira megcsupaszítják a szőlők tövét és a vesszőket olyan csenevészekké teszik, hogy már bujtani sem lehet azokat. A földelés odahúzott vagy odahordott, halmokba rakott és korhadt gyeppel kevert új földdel történik novemberben. Ez a föld aztán, miután télen táplálta a gyökereket, azt eredményezi, hogy a szőlő szépen fakad és a vesszők magasabbra nőnek. A rendkívüli munkák közé tartozik még a sziklák és a kövek kihordása is. Ez akkor jár a legkevesebb költséggel, amikor a munkások a bujtás alkalmával kosarakban trágyát hordanak, és a kosaraik kiürítése után visszatértükben a köveket viszik ki. Egyesek ezeket nagyon rossz gazdasági megfontolásból mélyebbre ásott gödrökbe, úgynevezett Ziktorvermekbe temetik be. Ezáltal nemcsak épületeket fosztanak meg a szükséges építőanyagtól, hanem a szőlő alját is ismét sziklássá teszik, és azzal, hogy ezekből a gödrökből új köveket ásnak ki, csak szaporítják a munkát. Mások pedig a szőlőket a kiásott kövekből szintekre építik, ez a kőgátrakás. Bárcsak minden szőlőből száműznék ezeket, hiszen a keresztben és oldalról vezetett árkok kevesebb költség- és építőanyag-ráfordítással ugyanennyire megfelelnének, hacsak esetleg a hely rendkívüli meredeksége nem kíván meg ilyen kőgátat. A szőlőkben valamennyi munkát vagy a szőlő tulajdonosa által a munkásoknak fizetett napszámért cserébe, vagy a szőlőművesekkel valamilyen 239
