Oldal 69 [69]
OCR
Vess már véget a háborúnak; csak messed a szőlőd; Ostoba háborúzik, szántsd a meződ okosan. Ebben az a meglepő, hogy Hunyadi — hivatalosan legalábbis — élete végéig hűséges maradt a fejedelemhez. Ez a vers némiképp árnyalja ezt a képet. A korabeli erdélyi viszonyokat ismerve pedig, még ha az asztalfióknak írta is a verset, egyáltalán nem volt veszélytelen ez a fajta kritika. A költemény második sora szerint már kétszer menekült el Zsigmond, ami azt jelenti, hogy valamikor 1599. március 21-e után születhetett a vers. Vagyis költőnknek ez lenne az utolsó ismert verse. A maradék versek nagy része a téma és a versek belső utalásai miatt Báthory István halála után íródhatott, 1586 decembere után. Ezek közül kettő költemény a király halálära irt epitäfium (Epitaphia divi regis Stephani), amelyek nem kaptak helyet végül a Piis manibus kötetben (inc. Hic me coniectum curis odiogue meorum; inc. Ouid mihi pro victo pacata Polonia Moscho). Ide kapcsolódik az a másik, tizenkét soros vers is (inc. Marte invictus eram, vicit mors saeva, quis author), amelyben költőnk Báthory két , eretnek" olasz orvosát teszi felelőssé a király haláláért. Habár nem ír neveket, ezek közismertek a körülöttük kialakult pamfletirodalom miatt: Niccoló Buccelláról (11599) és Pietro Simone Simoniról (1532-1602) van sz6, akik — egymäst vädolva a kiräly félrekezelésével — heves vitába keveredtek. A Báthory István apoteózisáról írott versében Hunyadi meg is nevezi Simone Simonit mint aki felelős a király haláláért, és a megfelelő mitológiai apparátus segítségével jó pár soron keresztül szidja (139—190. sor). Másik két verse a király halála utáni veszélyes lengyel politikai helyzetet foglalja össze kettő és három disztichonban (In tumulum Polonicum), amelyeket Hunyadi 1587-ben írhatott, mielőtt december 27-én III. Zsigmondot lengyel királlyá választották a másik aspiráns, Miksa osztrák főherceg helyett (inc. Dum duo germani certant de paupere regno; inc. Unum non poteras tolerare Polonia regem). Meg irt két gúnyos hangvételű verset is ugyanarra a témára (In legatum pontificum claudum): V. Szixtusz sántikáló pápai nunciusára, vélhetőleg Gerolamo Vitale de Buoi camerinói püspökre, de sokkal valószínűbb, hogy Annibale de Capua nápolyi érsekre. A legátus nem csak testben, hanem lélekben is sánta, írja költőnk. Most, hogy Báthory István már nem él, támogatása híján a Pápai Állam is sántikálásra van ítélve. Mivel V. Szixtusz 1590 augusztusában halt meg, ezért valamikor 1587 és 1590 kozott irhatta ezeket Hunyadi (inc. Claudus Apostolica quid vult legatus ab urbe; inc. Claudicat huc Sexti claudus legatus et illuc). A tizenöt hexameternyi és igy a kéziratok között leghosszabb In Szanislaum guendam Czolek Polonum perduellem című, inszinuáló hangnemben írt verse egy bizonyos Stanistaw Czolek (Czotek?) fajtalan életéről és tetteiről szól (inc. Qui sanum Phalarin immansuetumque Neronem). A bejegyzett versek közül az utolsó előtti egy meg nem nevezett nemes magnificus (nagyságos) címével gúnyolódik, aki soha semmit sem csinált, amivel ezt a jelzőt, rangot kiérdemelte volna. De azért még lehet igazi magnus, csak feszes kötélen kell jó magasra fellógatni egy fara (inc. Cum tu nil magnum, nil parvum feceris unguam). Tóth István fordításában: 158 Uo. 116. 67
