Oldal 48 [48]
OCR
(a püthagoraszi Y betű) toposzának legfontosabb és legterjedelmesebb magyarországi kifejtése a korban.! Az ifjú Báthory lelkéért a Virtus (Erény) és a Volupras (Élvezet) női alakjai viaskodnak, akiket már messziről lát közeledni az Y-útelágazáshoz. Egyikük, vagyis Voluptas könnyed (de a /evis kifejezéssel egyszerre több attribútumára is utal Hunyadi: nemcsak könnyed, de könnyelmű, szeszélyes és megbízhatatlanul tünékeny, sőt sima arcú, szőrtelen is, mint egy ifjú), míg másikuk, Virtus szinte férfiforma (vu/tu Paene vir est), haja pedig elhanyagolt, bozontos. Az ifjú Báthory nehéz döntés előtt áll, választania kell az egyik vagy a másik között: melyiket kövesse az úton. Virtust allegorikus nőalakok kísérik: balján a szűzies Pudiciria (erkölcsösség), a jóban következetesen kitartó Conszantia (állhatatosság), az ősz Fides (hűség), Honor, a becsület istennője, a maradandö Dicsöseg (Gloria), mig jobbjän Justitia (igazsäg), Pietas (kegyesség), Temperies (mérséklet), az ítélkező Prudentia (okosság) és végül Pudor (szemérem). Virtussal szemben Voluptas is felvonultatja saját allegorikus kíséretét: a Kéjvágyat (Libido), a Bujaságot (Luxuries), Edes Älmot (Somnus dulcis, vagyis minden rosszra csäbitö dologtalansägot, vagy szerelmes, erotikus álmokat)" a szerető Euwant (a Bacchanáliák megszemélyesített örömkiáltását), a meggondolatlanul hirtelen Haragot (Ira faci/is), a bortól szagló Részegséget (Edrietas), Ellenségeskedést (Simultas), a bárgyú Cupidót, a bomlasztó Kábulatot (Torpor putris), a szarvaktöl ékes Kevélységet (Superbia), a féktelen Hizelkedést (Ambitio), a Buja Tekintetet (Visus salax) és a parazna Tapintast (Tactus adulter). Virtus es Voluptas istennö retorikus monolögjaikkal igyekeznek a megszólított Báthoryt saját igazuk ütjära csäbitani. Voluptas dagadö mellekkel, illatos fekhelyeröl kacsintgatva, buja csókokkal és enyelegve hívja maga mellé a leendő fejedelmet, azonban Virtus antik mitológiai képekkel és a rothadás kínt hozó istenével, Phthiszisszel, valamint a szifilisszel riogatva hívja fel a figyelmet a kéjelgés veszélyeire. Virtus volt az, aki a hunokat átvezette az Alpokon. Amíg ő uralkodott, addig a magyarság 300 vagy még több éven keresztül is az erény útját követte, de aztán sajnos Voluptas uralma következett, ami az ország romlásához vezetett. Virtus egy rövid magyar történelmi összefoglalót is ad a 810. sortól. Az ágy helyett most is az erény ilyen útját kínálja fel, ahol olyan hősök sorakoznak, mint Álmos vezér, Taksony fejedelem, I. Béla király, Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál és Thury György kapitány. Így hát Báthory végül Voluptastól elfordulva az erény helyes útját választja. Ekkor Virtus megölelve és megcsókolva az ifjút köddé válik (976. sor). 103 Lásd: Tóth 2001b, 19-21. A toposz magyarországi előfordulásának összefoglalását lásd: Szőke 2017, 35—40. 44 Hunyadi anekdotákból felsejlő karaktere és Voluptas személye engedi meg az erotikus értelmezést is, azonban Báthory István emblematikájának legismertebb szimbóluma a mákgubóköteg. Az emblémán egy korona alatt öt, száruknál összekötött mákgubó látható , non per dormire" felirattal (lásd az ábrán), amely az örökké éber és éjszaka is virrasztó, dolgos fejedelem képére utal (Neugebauer 1619, 227-228; Lucke 1620, 273; Gyulai 2008, 76—77, 80-81). Ezzel kapcsolatban lásd még a fenti Erasmus-idézet idevonatkozó részét a ,soha nem horkoló" ideális fejedelemről: ,...mivel mindig virraszt, mások mélyen aludhatnak; mivel neki soha sincs nyugalma, a haza nyugodtan élhet." A Báthory-emblémák előfordulásait összegyűjtötte és elemezte Gyulai Éva (Gyulai 2008). Lásd még: Horn 2008, 368-370. Mikotaj Sep Szarzyáski (-1550—-1581) lengyel költő VII. énekében szintén utal a toposzra: , Feltámasztod újra a mi dicsőségünk, / S lelkesítesz, hogyha tunyaságban élünk..." (Csorba 1944, 95). Horn Ildikó elemzi Giacomo Franco 1584-es Báthory István metszetét (Manuzio 1585, [címlapverzó]), amelyen sok egyéb mellett a kép jobb oldalán fegyvereken őrködve egy kakas és alatta az asztali tükrön egy daru is látható (lásd az ábrán). Mindkettő lehet az éberség szimbóluma, amelyet megerősít a daru felhúzott lábának karmai között tartott kő is. Plinius szerint (Maz. bisz. 10.59.) a darucsapatban kijelölt őr, ha elalszik, kiejti karmai közül a követ és a koppanásra felriadva tovább folytatja az őrködést. (Horn 2008, 397; Vigh 2019, 62-66, 160-164.) 46
