Oldal 35 [35]
OCR
Ebből persze csak annyi következik, hogy nyilván olvasott latinul a trójai háborúról, de hogy mit, nem tudjuk. Mellesleg Dézsinek abban sincs igaza, hogy többször használta volna Hunyadi a latin amazones alakot, mert csak az amazonesek alakot használja, ami pedig szótagszámban épp egy szótaggal különbözik a magyar amazonok alaktól. Ennek pedig nem Hunyadi figyelmetlensége az oka, hanem az igyekezet, hogy tartsa magát a metrumhoz. Hiszen épp ezért és nagyon is következetesen használja a ragozott ,amazonokat”, ,amazoneseket”, valamint az ,amazonoknak”, ,amazoneseknek” alakokat, hogy kijöjjön a 11 szótagos verssor. Tehát mindaddig, amíg nem kerül elő közvetlen latin forrás, nyugodtan feltételezhetjük, hogy Hunyadi saját feje után, talán iskolai olvasmányai hatására, ahogy ő maga is megjegyzi: ,sok krónikákból írá ezt versekben". Ebben az esetben pedig nem csupán egy latin szöveg magyarra való átültetéséről van szó, hanem a trójai háború történetének egy olyan magyar nyelvű feldolgozásáról, amely a krónika mint műfaj történeti hitelességének köntösében próbálja meg populáris, ismeretterjesztő formában elmesélni a háborút. A hitelességre törekvés azonban nem akadályozza meg Hunyadit, hogy a történet elbeszélése során felvállalja nyílt rokonszenvét Irójával és azok hőseivel. Akhilleusz nagy erejű ugyan, de közben gyáva és sunyi őrült is, aki a szintén irdatlan erejű, de jószívű Hektórt — Hunyadi történetének igazi hősét — csak orvul tudja mérgezett nyíllal megölni. Hunyadi másik erénye a sok színes kis részlet és a homéroszi történethez, valamint későbbi feldolgozásaihoz képest semmilyen forrásban elő nem forduló apró kis változtatások, amelyeket Király György meglehetősen görbe szemmel néz és önkényesnek érez. Pedig épp itt érhető tetten költőnk sajátos inventio poeticája: egy adott történetbe hogyan lehet belecsempészni olyan kis változtatásokat, hogyan lehet olyan mázzal bevonni a szereplőket, cselekményt és hátteret, hogy szinte észrevétlenül hasson újszerűnek a jól ismert, sőt ráadásul hitelesnek is szánt történet. (Azon persze lehet vitatkozni, hogy mennyire sikerült mindez, de ideális mintaként a korszak magyar irodalmából csak keveseket állíthatunk vele szembe.) Király ugyanitt — nem minden malícia nélkül — Hunyadi , tudákos józanságát" is költőnk szemére veti. Pedig azzal, hogy elhagyta a cselekményből a háború előtörténetét, Parisz ítéletét és egyáltalán a divina macbinatiót, csak az elbeszélés történeti hitelességét próbálta erősíteni. Ugyanakkor nyílt szimpátiájával Hunyadi — legalábbis virtuálisan — maga is belevetette magát a küzdelembe, mintegy kívülről megtámogatva a Zeusz-Aphrodité koalíciót a Héra- Athéné szövetséggel szemben. Eszközeiből csupán annyira futotta, hogy bele-beleszőtte rokon- és ellenszenvét saját verziójába. A kimenetelen persze nem tudott sokat alakítani, de narrátori pozíciójának erejét felhasználva azért igyekezett részleteiben kicsit változtatni a történeten. Ha az istenek szimpátiáját nem uralhatod, akkor legalább — mindenható narrátorként — az olvasók rokon-, és ellenszenvét irányítsd! Így aztán Hunyadi — talán az akkori Erdélyi Fejedelemség és Magyar Királyság aktuálpolitikai helyzetétől sem teljesen függetlenül 83 Király 1917, 16-17. 33
