Oldal 339 [339]
OCR
A VÉLEMÉNY- ÉS SAJTÓSZABADSÁG FELSZÁMOLÁSÁNAK ELSŐ LÉPÉSEI VÉGSZÓ Az Alkotmánybíróság eljárása a médiatörvények felülvizsgálata tekintetében hazai viszonyaink ismeretében viszonylag könnyen értelmezhető, és emberi oldala érthető. Az orbáni kegygazdálkodás fényében nem nehéz belátnunk, hogy a hatalom jutalmazási és büntetőkapacitásának tudatában és annak fényében, hogy az e határozatot követő években a hatalom szolgálatában meddig jutott el az Alkotmánybíróság, az is javára írható, hogy legalább az általa elbírált tárgykörökben lényegében hű maradt saját szervezeti kultúrájához, hagyományaihoz. Amire nincs észszerű magyarázat, az az Európa Tanács úgynevezett kompromisszuma. Ennek mentségére semmit nem mondhatunk, a döntés háttere teljesen homályos, legfeljebb az hozható fel, hogy az Európa Tanács tagállamai között számos autoriter rendszer található, az Orbán-rendszerhez hasonlóak, sőt annál még rosszabbak, elnyomóbbak is. Csakhogy az Európa Tanácsnak aligha feladata a lefelé nivellálás. Ellenkezőleg, szerintünk feladata lenne az alkotmányvédelemben ismert, a Magyar Alkotmánybíróság által is alkalmazott, a már elért védelmi-, illetve szabadságszint oltalma, e tekintetben a visszalépés tilalmának érvényesítése. Mert vagy van vélemény- és sajtószabadság, vagy pedig nincs. Ha van, az természetes, mint a belélegzett levegő vagy az iható víz. Viszont ezen túl szinte az összes átmeneti állapot a sajtószabadság hiányaként írható le. A részben szabad sajtó nem szabad! Tény, hogy az autoriter rendszerekben is van gettólétre szorított szabad sajtó, de annak fenntartása rendszerint extra bátorságot igényel. Ilyen helyzetekben viszont nem beszélhetünk sajtószabadságról. Kérdés, hogy a magyar Alkotmánybíróság, az Európa Tanács, illetve az itt nem elemzett Európai Unió magyar helyzet felett ugyancsak szemet hunyó magatartása mellett mekkora a felelőssége a magyar politikai társadalomnak, a még itt-ott létező autonómiáknak. Tény, hogy sem a vélemény- és a sajtószabadság értékeinek elkötelezett civil szervezetek (ritka személyes kivételeket leszámítva), sem a Magyar Újságírók Szövetsége, sem a médiát oktató akadémiai szféra eddig nem hódolt be a sajtószabadságot lebontó autoriter hatalomnak. Ezt is illusztrálja, hogy a közszolgálati média munkatársa szemtanúként már 2010 decemberében ezt jegyzi fel magának: „Egy läny sir a newsroomban »Egyetlen médiajogdszt sem találok, aki megvédené ezt a szart, csak olyan lesz a bejátszásban, amiben fikázzák. Engem ezért ki fognak rúgnix — mondja." Viszont ahogy pusztította az állam a sajtószabadságot, szüntette meg egymás után egyre kisebb számú és szűkülő elérésű még független print és online 1% Mong Attila: „A szabadság gyeplői — öncenzúra a magyar sajtóban". Élet és Irodalom, 2012. április 20. 16. sz. Online elérhető a Mérték Médiaelemző oldalán: https://mertek. eu/2012/06/11/oncenzura-a-magyar-sajtoban + 337 ¢
