OCR
MAJTÉNYI LÁSZLÓ mindig van némi paternalista jellege, az alkotmányjogban fontos szerepet játszik. A médiajogban az intézményvédelem az Alkotmánybíróság korábbi helyes értelmezésében a demokratikus közvélemény kialakulásának elősegítését, biztosítását szolgálta, ez legitimálta. Ennek helyébe lépett a demokratikus közvélemény kialakulását ellehetetlenítő, a médiapluralizmust széttörő, előbb politikailag, később szervezetileg gleichschaltoló, sőt még stilárisan is egyformásító, politikai hecckampányaiban, hanghordozásában a XX. századi diktatúrák hangjára emlékeztető konglomerátum építése. Az elfogadott törvény alapvonásai később sem változtak, de a változtatásokra és az ezekre irányuló javaslatokra még kitérünk. Mindenesetre nemzetközi kuriózum az erősen hierarchizált, a politikai befolyást intézményesítő piramiszszerű irányítási modell, amely összességében az irányító szervezet, a médiumok, a műsorok függetlenségét sérti. A megnövelt hatáskörű, a technológiai oldalt és a tartalomszabályozást felügyelő konvergenssé tett Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki, több mint két parlamenti ciklusra (9 évre), aki többször is kinevezhető. Az elnök maga elnökhelyettest nevez ki, akit indoklás nélkül visszahívhat. A hivatal élén főigazgató áll, akit az elnök nevez ki, és aki ugyancsak indoklás nélkül bármikor visszahívható. A Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint korlátlan számban főigazgató-helyetteseket is kinevez, őket is hasonlóképpen hívja vissza. Ugyancsak az elnök nevezi ki és hívja vissza a közmédiumok vagyonával és a médiarendszerben elosztható támogatásokkal gazdálkodó Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap vezetőjét. A korábban gazdaságilag önálló közszolgálati műsorszolgáltatók (Magyar Rádió, MTV, Duna Televízió, Magyar Távirati Iroda) gazdasági önállósága megszűnik, minden vagyonuk az elnök irányítása alatt álló alaphoz kerül. Nem túlzás tehát kimondani: igaz, az elnök által kinevezett vezető irányítása alatt álló szervezet közbeiktatásával, de maga a hatóság válik a közszolgálati műsorszolgáltatók tulajdonosává. Ugyanehhez a szervezethez helyezik át a műsorszolgáltatók több ezer újságíróját is. A közszolgálati műsorszolgáltatók ezentúl maguk nem készítenek műsorokat, hanem azokat az alaptól rendelik meg. A hírműsorok készítését ezen túl is centralizálják. A hírértékű eseményekről, takarékosságra hivatkozva, egyetlen szervezet készít műsort az összes közszolgálati műsorszolgáltató minden csatornájának. A közszolgálatban nem lehetnek okvetlenkedő kérdések többé. A hatóság elnöke egyúttal a Médiatanács mint a legfontosabb érdemi döntéseket meghozó szerv elnöke is. A Médiatanácsba, kihasználva a kétharmados többséget és a korábban hatályos paritásos rendszer megszüntetését, kizárólag a kormánypárt által jelölt személyeket választottak. A közszolgálati műsorszolgáltatók közös Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába, noha a kormánypárt és az ellenzék ugyanannyi (3-3) jelöltet állíthat, mivel + 328 *