Oldal 49 [49]
OCR
BÁRD KARESZ "70 illetőleg a szociológiakiegészítő szakot. Azóta mind a ketten könyvek tucatjainak, tanulmányok és szakcikkek százainak lehettünk szerzői, s mégis meglepő az az érett s a pályakezdők szükségképpeni sutaságát határozottan elkerülő hangvétel és stílus, ahogyan ezt az — erősen szociálpszichológiai jellegű — elemzési feladatot megoldottuk. Hanem ez az írás arról is árulkodó tanúságtétel, hogy milyen erős kritikai viszonyban álltunk a korabeli oktatási rendszer EGÉSZÉVEL. Kritikai írásaink, radikálisnak tartott javaslataink a karon akkoriban régóta dolgozók szemében nagyon kevéssé tűntek el- és megfogadható megoldásoknak, és érezni kezdtük, hogy mi már nem fogunk csupán e patinás Jogi Kar falai között hosszú évtizedeket eltölteni. EI is kezdtük keresni a kiutakat, ki erre, ki arrafelé. Tudományos intézetek, kormányzati szféra, társadalmi szervezetek, alternatív oktatási kísérletek, éledező üzleti élet — egyszerre többféle csábítási lehetőség kínált párhuzamos életútépítő stratégiákat valamennyi fiatal, harmincas oktató számára. Karesz mindenki másétól eltérő megoldást választott. Szép csöndben, lépésről lépésre felépítette a maga tudásán és kiépülő kapcsolatain nyugvó nemzetközi pályaútját. Egyik utazás a másik után, konferenciák, hosszabb-rövidebb ösztöndíjak, mind gyakoribb külföldi publikációk apránként szaporodó lépcsőfokain jutott egyre szélesebb körű nemzetközi/szakmai presztízshez. Ennek a komolyságát a magam részéről viszonylag későn vettem észre, csak valamikor 1985-86 täjän, amikor már nekem is megszakadt az egyetemmel mindenféle kapcsolatom. Utólag azt hiszem, hogy az ő tanszéke és tudományága néhány erős és nagy hatású személyisége komoly hatással lehetett erre az újabb pályamódosításra — elsősorban Király Tibor akadémikusra és a Gönczöl-Valki házaspárra gondolnék. Ma már fura belegondolnom, hogy az első (1982-es) angol nyelvű — Hollandiában megjelenő — publikációmat még ő fordította angolra, és amikor először vehettem részt nyugati, angol nyelvű konferencián, akkor úgy készültem fel az előadásomra, hogy Karesz angolul mondta nekem magnóra a szövegemet, utána onnét, a felvételről tanultam meg, és így mondtam el Kölnben. (Ne mosolyogjatok, honnét tudtunk volna 35-40 évvel ezelőtt BESZÉLNI IS angolul? Kivel beszéltünk volna itthon? Boldogok voltunk, hogy el tudjuk olvasni, és megértjük a szakszövegeket.) Egyszóval, mikor már közelgett a rendszerváltás, és "88 után hirtelen nagy lett a kereslet az idegen nyelveken is beszélőképes, világot is látott és valamennyire azt ismerő szakemberek iránt, akkor már Bárd Károly nagyon is jól érezte magát Európa nyugati felén — szakemberként is, magánemberként is. (A nyolcvanas évek végén meg is látogattuk őket Freiburgban egy hétre — akkor az ottani Max Planck Institute-ban dolgozott -, azelőtt soha az életben nem láthattam az övékéhez hasonlóan nyugodt, ideális munkakörülményeket biztosító feltételrendszert.) Nem is csodálkoztam, amikor a nagy-nagy kormányzati változások idején őt Nyugat-Németországból kellett visszaimádkozni az Igazságügyi Minisztériumba. « 47 +
