OCR
BÁRD KARESZ "70 (AVAGY SOHASE VESZÍTSÜK EL AZ ELEGANCIA IRÁNTI IGÉNYEINKET) ——o— KÉRI LÁSZLÓ! DIE... die Kuh, nem DAS Kuh... und DAS Kalb — mormogta maga elé Bárd Karesz, alig hallható ingerültséggel. Pontosabban mondva nem is ingerültség volt ez, hanem egyfajta magában tartott bosszúság, a tetten ért tudatlanság és félműveltség miatt érzett belső gyötrelem, amelynek következtében egyetlen rövid pillanatra meg is jelent az arcán valami különös, ám igen mély fájdalom. Nagyjából olyan jelek, mint Szent Sebestyén arcán a későgót táblaképeken, amikor már a tizennegyedik nyílvessző is betalált. Fegyelemmel és méltósággal kell tűrni a világ okozta kínokat, de semmiképpen sem szabad magunkat átadni eme teátrálisnak ható megnyilvánulásoknak. INDULÓ ÉVEK Történt mindez Kalocsán, 1969 késő őszén, a Jurinovics Miklósról elnevezett laktanyában, ahol már egy-két hónapja egyetemi előfelvételisként katonáskodtunk, némileg közelebb a 18. életévünkhöz, mint a 19.-edikhez. Ahol is minden elképzelhető, intézményesített gonoszsággal azon igyekeztek, hogy életre szólóan megutáltassák velünk mindazt, amit addig szeretni véltünk. Ahol a szándékoltan lepusztított tárgyi és szellemi környezetben a többség igen hamar kénytelen volt felfüggeszteni a legelemibb civilizációs és a korábbról megszokott normatív elvárásait — magában is, kifelé is... Karesznak ez nem ment könnyen. Kifelé még csak hagyján, mert ezt a többség valamiféle racionalizációs kompromisszumok útján egymástól előbb-utóbb el- és megtanulta, így Karesz is. Jó katonának látszott. Befelé már sokkal nehezebben ment mindez, és még hónapok elteltével is ki lehetett hozni a sodrából például azzal is, ha valaki rosszul használta a német névelőket. Merthogy a megidézett pillanatban is éppen ez történhetett. Das Kuh, die Kuh... nem mindegy? De nem ám! De mi is történt akkor? ! Politológus. s 4 e