Oldal 26 [26]
OCR
KAZAI VIKTOR ZOLTÁN B. K.: Az egész úgy kezdődött, hogy 1984-ben kaptam egy sürgönyt - igen, akkor még volt ilyen —, amelyben felajánlottak egy rövid távú konzultánsi munkát a bécsi ENSZ-központban. Ez óriási lehetőség volt akkoriban. Mint kiderült, azért hívtak, hogy segítsek előkészíteni az ENSZ-főtitkár jelentését, azt, amelyet az 1985-ben megrendezett milánói Bűnmegelőzési Kongresszus elé terjesztett. Azt hiszem, azért kerestek engem, mert a sürgöny feladójával az előző évben találkoztam Helsinkiben, gondolom, hallotta az előadásomat. Ekkoriban természetesen nem volt olyan egyszerű kimenni Bécsbe. Úgyhogy be is kellett mennem a Külügyminisztérium Nemzetközi Szervezetek Főosztályára (úgy is nevezték, hogy ENSZ-főosztály). Én lepődtem meg a legjobban azon, menynyire örültek a minisztériumban ennek a felkérésnek. Kérdeztem, hogy le kell-e adnom a fizetésemet, amelyet Bécsben kapok. Azt mondták, fogjam fel úgy, mint egyfajta ösztöndíjat. A lényeg tehát, hogy megkaptam az engedélyt, és kiutaztam. Nagyon keményen dolgoztam az ENSZ-központban, pedig volt két asszisztensem is. Az egyik egy Costa Rica-i lány volt, a másik pedig egy osztrák fiatalember. Ez az osztrák filozófus Heideggerrel foglalkozott, számomra teljesen hasznavehetetlen volt. Viszont remekül futballozott, úgyhogy nagyon megkedveltük egymást, és rendszeresen elmentünk játszani. Kiderült, hogy mind a kettőnknek van csapata. Rögtön el is döntöttük, hogy összehozzuk a mi két csapatunkat. Kitaláltuk, hogy hivatalos meghívó levelet kérünk az egyetemtől tudományos együttműködés céljából, amellyel lehetett külföldre utazni. Földesi Tamás volt ekkor a dékán, ő volt a jobbhátvédünk, így nem volt nehéz ilyen levelet szerezni. Így több mint harminc év után talán elárulhatom, hogy ennek a programnak semmilyen tudományos célja nem volt, ez csak a fociról, a mozizásról, a bevásárlásról és a közös borozgatásról szólt. Az osztrák csapat nagyon vegyes társaság volt. Játszott abban orvos, filozófus, sőt még Koncilia is, az osztrák válogatott kapusa, aki nagyon rendes volt, mert mezőnyjátékosként állt be. Körülbelül négy vagy öt évig jártunk egymáshoz játszani. Amikor Budapestre szerveztük a találkozót, akkor az osztrák játékosok egy része nálam aludt, a másik részüket pedig az egyetemi kollégiumban szállásoltuk el. K. V. Z.: Ha már a bécsi ,csereprogramot" említettem, az életrajzi adatait bújva feltűnt, hogy a nyolcvanas években Ön többször is járt külföldön hosszabb-rövidebb ideig kutatás és/vagy munka céljából. Például volt Londonban tanulmányúton, dolgozott az ENSZ-nek Bécsben és a HEUNI-nak Helsinkiben. Első ránézésre meglepőnek tűnik, hogy nemzetközi karriert lehetett építeni akkor, amikor még zárva voltak a határok. Magyar oktatók és kutatók mennyire tudtak becsatlakozni a nemzetközi vérkeringésbe, és az állam milyen feltételekkel engedte át őket a vasfüggönyön? B. K.: Akkoriban nem nagyon volt jellemző, hogy az oktatók, kutatók külföldre jártak volna. Nekem szerencsém volt, mert a nagymamán angoltanár volt, aki engem és a barátaimat is oktatott, egyébként főleg csak külkeres embereket tanított + 24 +
