Oldal 179 [179]
OCR
178] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban elemzése segít felszínre hozni azokat az élményeket, amelyek hasonló helyzetben érték az érintettet, ő pontosítja a témához való viszonyulását. Az elbeszélés katalizátorként működik. Azáltal, hogy a kliens megfogalmazza, hogy számára mit jelent a mű, elindítja az önreflexió folyamatát is, ami megoldási stratégiák megfogalmazásában is segítség lehet (Rubin, 1979; Gulyás, 2019). Nemcsak írott formában, hanem bármilyen eszközzel reprezentált történet alkalmazható a terápiában, így például film, tv-show-részlet, videójáték is. A történetek alkalmat adnak arra, hogy a szociális interakciók mintázatait a kliensek dekódolják a terápia során. A csoport elemzi a szereplők cselekedeteit és reakcióit, amelyek párhuzamba állíthatóak a kliensek életeseményeivel. Olykor olyan élmények átélését is lehetővé teszik az irodalmi vagy filmi narrációk, amelyek valós megélése rizikós lenne, azonban a reziliencia fejlesztéséhez szükséges praktikák olvashatóak ki belőlük. A receptív biblioterápiában olyan narratíva feldolgozására kerül sor, amelyben a kliens szempontjából releváns személyközi konfliktusok vagy élethelyzetek kerülnek elő. De a biblioterápia nemcsak befogadás-reflexió alapú lehet, hanem a kliens aktív részvételével is megvalósulhat kreatív írás gyakorlásával. Tehát a kliens befogadó-reflektív attitűdjére alapozó terápiás célú folyamatok mellett az érintett aktív művészetterápiás célú bevonódásával is találkozunk, amikor ő maga kreatívan vesz részt a szövegalkotásban, legyen szó annak írott vagy beszélt változatáról (Kottler, 2015). A biblioterápia mint művészetterápiás gyakorlat a terapeutaképzés szerves részét képezheti. Bartos (1989) a biblioterápiát alkoholbetegekkel végzett csoportterápiában alkalmazta hatékonyan. A narratív terápia kiegészítésként elsősorban olyan klienscsoportoknál megkerülhetetlen, akik addikciós problémákkal küzdenek, gyász- vagy traumafeldolgozásban érintettek vagy párterápiára van szükségük. A szisztematikusan felépített komplex terápiás folyamatokban előkerülnek olyan élettörténeti elbeszélések, amelyekben kötődési mintázatokat lehet felfedezni. A kliensek rekonstrukciójában a terapeuta számára feltárulnak kapcsolati kötődési jellegzetességek, transzgenerációs kötődési mintázatok és a kliens megküzdési stratégiäi is. A dialogikus folyamatban a kliensek felfedezik, megélik és validálják pozitív és negatív érzelmeiket, valamint reflektálnak azokra. A terapeuta és az érintettek megvizsgálják, hogy a kliens élete kritikus eseményeire hogyan reagált, és mit tartott meg ezekből a forgatókönyvekből a jelen kapcsolataiban, majd a terapeuta segítségével közösen felfedeznek hipotetikus új forgatókönyveket. A történetmesélés közben a kliens egyrészt támogatottságot él meg, másrészt a jövőbeli perspektíva és cselekvési stratégia megfogalmazásához is eljuthat (Dallos g Vetere, 2009). Nem minden élettörténeti elbeszélés mutat összefüggő narratív struktúrát, előfordul ugyanis, hogy a kliensek nem tudják verbalizálni életeseményeiket, érzéseiket. A frissen traumatizált kliensek elbeszélése gyakran töredékes, inkoherens, ám a kliens nyelvhasználata is támpontot nyújthat a terápiában. A terapeuta megfigyelheti, mennyire távolítja magától az eseményeket a kliens azáltal, hogy a saját elbeszélését mondja vagy más elbeszélését adja tovább, valamint hogy E/1-ben
