Oldal 178 [178]
OCR
V. Digitális média és történetmesélés a felsőoktatás kurzusaiban | 177 mivel a tudás az élethelyzetekben, nem pedig a tényekben található - ebböl következően a tanárnak jó történetmesélőnek, a tanulónak pedig történetelemzőknek kell lenniük. 3.2. Pszichológusképzés A mesélés nem csak a gyerekek számára fontos tanulási aktus. Az elbeszélésekben található szituációk, problémamegoldások mintaként szolgálnak a felnőtt ember hétköznapi életvezetésében is. Péley (2013) úgy véli, hogy a pszichoterápia és a narratív szemlélet összekapcsolásával a diagnosztika és a terápiás folyamatok gyakorlata is megújítható. A klinikai pszichológia gyakorlatát több szinten is átszövi a történetek mesélése. A kliens aktuális problémáit, állapotát és ennek általa érzékelt okait is narratív struktúrában meséli el, élettörténete elbeszélésével feltárja narratív identitását. A terapeuta az elmesélt fragmentumok kontextusából elindul a diagnózis felállításának irányába, amely az okokat és a terápiát is tematizáló narratívaalkotás. A harmadik szinten található az az elbeszélés, amelyben maga a terapeuta szupervizorával megosztja vagy esetnaplójába feljegyzi páciensével folytatott dialógusainak, együttműködésének eseményeit. Végül a terapeuta szándékosan bevonhat történetalkotási gyakorlatokat a terápiás folyamatba. A narratív terápiás folyamat során a kliens és terapeutája a nem adaptív viselkedési mintákat, nézeteket közösen átkeretezi olyan narratívává, amely reményteli és racionális lehetőséget kínál a változtatásra. A narratív terápiához hasonlóan a többlépcsős csoportterápiák (például az anonim alkoholisták önkéntes ülései) lényege is az, hogy az egyén narratív identitásának részévé váljon a változtatás, miközben a mindennapi történetek megosztásával a tagok egymást támogatják, egymástól tanulnak és együtt rezilienssé válnak (Kottler, 2015). Az autobiografikus elbeszélések már a diagnosztizálás folyamatában fontos szerepet játszanak, ugyanis a feltárt epizódokban megjelennek a szelf és az élettörténet szereplőinek kapcsolódásai, valamint az elbeszélő tipikus élethelyzetei. Écsi (2018) a skálás felmérésnél hatékonyabb klasszifikációs módszernek tartotta a történetek narratív kategoriális elemzését az ADHD-diagnosztikában, ugyanis a gyermekek elbeszélései mélyebb betekintést nyújtottak a viselkedés sajátosságaiba, mint a standard teszt. A részletes problémafeltárás hozzájárulhat a célzott terápia megtervezéséhez. Elbeszélések kerülnek elő a terápián akkor is, amikor a terapeuta olyan könyvet ajánl kliensének, amelynek főhőse hasonló élethelyzetbe került. Mindez segít abban, hogy a kliens előtt az élethelyzet árnyaltabb részletei és mások perspektívái is feltáruljanak (Kottler, 2015). Kottler (2015) úgy véli, hogy a biblioterápia alapvetően olyan célzott csoportos terápia, amelynek során a műveket a résztvevők kritikusan értékelik, annak eseményeit, fordulatait saját élményeikkel egybevetik, és reflektálnak azokra. Kifejezetten krízishelyzetekben hatékony terápiás hatást lehet elérni a biblioterápiával. Az egyéni vagy csoportos ülések olyan irodalmi mű feldolgozására épülnek, amely a kliensek problémáját járja körül. Mivel az elbeszélés
