Oldal 131 [131]
OCR
130 | Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban tív tevékenységeikhez saját tanulási folyamataik értékelése során. Az élményekről való közös kommunikáció és azok megvitatása a tanulás legfontosabb alapfeltétele (Dewey, 1933, 1938). A tanuló aktivitására épülő, tevékenységközpontú pedagógiai megközelítés a 21. századi digitális eszközökkel megvalósuló komplex narratív folyamatokban is tetten érhető. A legújabb pedagógiai paradigma, a konstruktivista tanuláselmélet a tanulást nem az objektív valóságból származó ismeretek szóbeli, képi vagy taktilis eszközök segítségével történő befogadásának tekinti, hanem olyan belső tudáskonstrukciónak, amelyben a tanuló már meglévő tudásrendszerébe illeszti az új tapasztalati elemeket (Nahalka, 2002). A nagy tanuláselméleti paradigmák azonban nem zárják ki egymást, hiszen a kultúra átadásának narratív mintázata felfedezhető mind az ókor szóbeli, dialektikus diskurzusaiban, mind az írásrendszerek feltalálását követően a külső memóriaeszközök segítségével tárolt képi és verbális reprezentációkban (9. ábra). 9. abra: DST a pedagögiai paradigmäk tükreben (Lanszki, 2018, p. 33) A pedagógiai nézetrendszerek történeti áttekintéséből világosan kirajzolódik, hogy a tanulásról alkotott felfogásokban az ismeretek fentről lefelé és változatlan formában történő átadásának eszméje egyre kevésbé érvényesül, ugyanakkor egyre dominánsabban jelenik meg a tapasztalaton alapuló, demokratikus és individualista tudáskonstrukció paradigmája. Ezzel párhuzamosan megváltoztak a tanulási folyamat szereplőinek tevékenységei is: a tanuló a passzív befogadás helyett egyre aktívabban és tevékenyebben vesz részt a tanulási folyamatban, a tanár pedig már nem a tudás egyedüli letéteményese, hanem a tanulási folyamat mentora, facilitátora, aki kreatívan megteremti a tanuláshoz szükséges optimális környezetet. Az átalakuló pedagógiai folyamatokat csak támogatják az ezredforduló digitális innovációi. A digitalizációval kibővültek az informális és formális oktatás színterei,
