Oldal 115 [115]
OCR
114] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban egyszerűen megosztható videóformátuma miatt, és tömörsége okán könnyen befogadható. A közösségi médiában virális módon terjednek olyan egyéni élettörténetek, melyek autentikusságát, hiteles mondanivalóját növeli, hogy átélője személyesen meséli el tapasztalatait, képeivel saját életkörülményeibe enged bepillantást. A hangadás, önkifejezés célja az, hogy a társadalom felfigyeljen az érintettek helyzetére, és beinduljon egyfajta szociális vagy politikai változás. A többségi társadalmak médianyilvánosságában alulreprezentált csoportok problémáinak demonstrálásában a DST kiváló médium. Eglinton munkatársaival (2017) az alaszkai eszkimó lakosság életkörülményeit vizsgálta több mint 200 digitális történet tartalomelemzése révén. A kutatócsoport megállapította, hogy a DST kiválóan alkalmas arra, hogy a szocioökonómiai és/vagy földrajzi értelemben marginális helyzetben lévő emberek körülményei a többségi társadalomban láthatóvá váljanak, és közcselekvésre ösztönözzék a döntéshozókat. A DST-módszertan interakciógazdag folyamatában is megjelennek adatok, különösen a történetmesélő körben (story cirle) és a kész digitális történetekre és a folyamatra adott záróreflexiókban. Mivel a kutató facilitátorként részt vesz a folyamatban, a kutatás akciókutatásnak minősül. Emellett a kutató megfigyel és szövegeket, képeket elemez, ugyanakkor mivel ő is részese a folyamatnak, észrevehet új irányokat, amelyek érdeklik a csoportot, és a kutatást is más irányba terelhetik. A DST-vel megvalósuló részvételi akciókutatások adatai a műhelymunka során elhangzottak és a digitális történetek tartalmának elemzéséből származnak. A videó képi és szöveges síkjának elemzése mellett a kutatónak különösen a folyamat elején, a történetmesélő körben és a digitális történetek vetítésekor elhangzó elbeszélésekre és reflexiókra kell odafigyelnie, mert ezekben számos jelentős élettörténeti információ hangozhat el. Mivel a kutatási eredmények bemutatásában a kutató a folyamatelemeket is megjeleníti, a legrelevánsabb publikációs forma az esettanulmány. Haigh és Miller (2018) azért tekint értékes kutatási forrásként a digitális történetekre, mert az elbeszélő kiemeli benne, ami számára a legfontosabb. A szerzőpáros egyik projektjében a mentális egészség témakörében szervezett DST-műhelymunkát. A résztvevőknek a méltóság és a tisztelet fogalma segítségével kellett a számukra legfontosabb élettörténeti eseményt elmesélni. A kutatók megállapították, hogy a végeredmény a megbocsátás, valamint egymás megnyugtatása és megerősítése volt. A kutatók a másik workshopot kemoterápián átesett embereknek tartották, akiktől azt kérdezték, hogyan kellett volna velük kommunikálni a dolgozóknak. Számos olyan információ került feszínre a videók segítségével, amelyet más helyzetben nem lehetett volna előhívni. Haigh (2017) már egy korábbi tanulmányában is kiemeli, hogy a digitális történetek mint artefaktumok elemzése az egészségügyi kutatásokat magasabb szintre emelte, mivel az elbeszélő nézetei direkt módon és képekkel gazdagon illusztrálva jelennek meg. Haigh ezeket az adatokat nyers kutatási adatoknak tekinti. Ezekben a 3-5 perces, lényegre fókuszáló videókban több adat rejlik, mint egy többórás interjúban. Ugyanakkor ezek a videók könnyen terjednek a közösségi médiában, amely az egészségügy demokratizálódásához is hoz
