Oldal 112 [112]
OCR
III. Digitális média és történetmesélés a kutatásban ] 111 ki az emlékezeti konstrukció, mely során az örökadó és az örökös együtt próbálja felszínre hozni a múlt eseményeivel kapcsolatos emlékfoszlányokat. Az örökhagyó egyéni emléktörténete az örökös narratívumaként hozzájárul az egyén és akár egy kisebb közösség kulturális identitásának kialakulásához. Az örökös által elbeszélt történet, mely ilyenformán megjelenik az örökös értelmezésében, utóbbi percepcióját is tükrözi. Andó (2011) is konstrukcióként tekint a történelemre, melynek sajátos identitásalakító funkciója van, és kiemeli, hogy a történetmesélés szociális, kommunikációs aktus. A beszélt nyelvi elbeszélés, narratívum szerinte diskurzív műfaj, ezenkívül olyan kognitív séma, mely az emlékezetben és az egyéniség kialakulásában alapvető szerepet tölt be. Andó hangsúlyozza, hogy az egyéni emlékezetekből származtatható a kollektív emlékezet. Az emlékek kollektív rekonstruálásával adott közösségen belül érzelmi intimitás alakul ki, mely összetartja a csoport tagjait. László (2003) és Andó (2011) is hivatkozik Assmann kommunikatív és kulturális emlékezet fogalmára. A kétféle emlékezet közötti alapvető különbség, hogy előbbi szóbeli elbeszéléseken, közvetlen interperszonális elbeszéléseken alapul. Problematizálja az egyén és a történelem kapcsolatát, valamint lényegi eleme a generációk közti párbeszéd. A kulturális emlékezet elemei pedig olyan sematizált narratívumok, melyek segítenek kontaktust teremteni azokkal az időkkel, melyekkel a jelenben nem kerülhetünk közvetlen kapcsolatba, csakis szakosodott hordozói (sámán, tudós, pap) hitelesíthetik a múltbéli eseményeket. A tanulók projektekhez köthető kisfilmjei ilyen értelemben tipikusan reprezentálják akommunikatív emlékezési aktust, hiszen a digitális történetek a még élő individuum személyes tapasztalatainak manifesztációi az örökössel történő újraértelmezésben. Az emlék közösségivé válása a megosztás folyamatában aktualizálódik, ami történhet ofiline és online formában is, mely utóbbi az internet széles közönsége számára teszi elérhetővé a kisfilmeket, a narratíva publicitásának mértéke ez esetben meghatározhatatlan méretű. A digitális történetek mint a kommunikatív emlékezet filmszerű, megosztásra alkalmas manifesztációi előfeltételezik a párbeszédet örökhagyó és örökös között, megteremtve a formát, hogy az idő múlásával az assmanni értelemben vett kommunikációs emlékezet kulturális emlékezetté váljon. 5. A DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS MINT MŰVÉSZETALAPÚ KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTELI AKCIÓKUTATÁSI MÓDSZER Horváth és Mitev (2015) szerint a kvalitatív kutatások célja, hogy segítségükkel értelmezhetővé váljanak olyan események, szerepek, élethelyzetek vagy akár személyközi interakciók, amelyeket csupán úgy lehet a felszínre hozni, ha a kutató maga is belemerül a kutatási alany hétköznapjaiba. A kvalitatív kutatási paradigmában megfigyelhető új irány, hogy a figyelem a kutatási alanyok művészetalapú feltáró módszer segítségével történő énartikulációjára irányul. Ilyennek tekinthető például az értelmező fotóinterjú is, melyben egy, a téma szempontjából releváns
