Seite 111 [111]
OCR
110 Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban rinte nem lehet függetleníteni a történelmi perspektívát a két fogalom értelmezési mezőjétől. A kollektív történelmi emlékezet építőköve az egyéni megemlékezés a korábban vallási, illetve nemzeti szinten történő megemlékezések helyett vagy mellett. Történelmi események rekonstruálásához elengedhetetlen az individuális narratívumok úgynevezett testimony, azaz tanúságtételek formájában történő megjelenése, melynek révén ugyan sokszor cenzúrázatlanul kerülnek nyilvánosságra egyéni történetek, ám a szakvélemény hiánya nem feltétlenül von le az individuális emlékezés vitathatatlan hatásából és egyre inkább kialakuló autonómiájából. Ezekben a videókban az emlékező a múlt eseményeinek megélőjeként, szemtanújaként járul hozzá a történelem konstruálásához. László (2003) szerint a narratívum a megismerés eszköze úgy a szociális (és történeti) térben, mint az egyén önértelmezése kapcsán. A narratív pszichológia szerint az emlékek narratív konstrukciók, amelyeket nem lehet függetleníteni az adott társadalom kulturális elbeszélési sémáitól. A narratívumnak tehát kettős természete van: az elbeszéléssel konstruáljuk a történelmet, ám annak kulturális sémái visszahatnak az egyéni narratívaalkotásra, ahogy Jerome Bruner fogalmaz: ,,/...] a sajat narrativdink dltal formdljuk meg magunkat és helyünket a világban, és a kultúra narratívái adnak modellt identitásunk meghatározásához. (Bruner, 2004, p. 11) A narratívaalkotás ugyanakkor nem választható el az identitásalkotás jelenségétől sem Murai és Tóth (2011) szerint az emlék ; [...] olyan jelentéskonstrukció, amely 1. közös terméke a résztvevők kommunikációjának, 2. mindig az adott helyzet, körülmények hatására ölti adott formáját, 3. a jelen horizontjából történik, ami meghatározza a szelekciót és az értelmezést" (Murai & Toth, 2011). Generációk közti kommunikáció létrehozása volt a célja annak a holokauszttal foglalkozó projektnek, amely a témát családi emlékek által közelítette meg a DST segítségével. A Soá családi narratívái/ Vitrin projekt az Aktív európai emlékezet program keretein belül 2013-2014-ben valósult meg az Anthropolis Egyesület szervezésében néhány magyar középiskolában. Ugyanez volt a célja 2015-ben a Yad Vashem Intézet, az EMMI és a Holokauszt Emlékközpont által megrendezett Képekben, kockákban mondjuk el projektnek is. Az első helyezést nyert digitális történetben, a Zimmermannék szolgálójában a tanuló saját dédnagymamája történetét mesélte el, akinek végig kellett néznie kedves munkaadójának és családjának meghurcolását."" Az oral history jellegű elbeszélésekhez képest a különbséget az jelenti, hogy az említett projektben az örökhagyó emlékező személy története nem általa elbeszélt önvallomás formájában, hanem az örökös narratívumában jelenik meg. Ugyanakkor míg az oral history - interjúhelyzethez köthető - monológ formájában, a digitális történetmeséléshez köthető projektek esetében eredetileg dialógusban bontakozik 5° https://www.youtube.com/watch?v=N WIBNot-uY
