Oldal 107 [107]
OCR
106 / Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban Minden oral history kutatás célja, hogy az interjúalany személyes élményeiről, vélekedéseiről, nézőpontjáról minél mélyebben beszámoljon. Ez a cél jelentősen meghatározza az interjú jellemzőit. Az oral history interjú mindig narratív élettörténeti interjú és nyílt végű kérdésekből áll. Előfordul, hogy egy személlyel több interjú felvételére is sor kerül, annak érdekében, hogy a témát minél részletesebben kifejtse. A narratív formában történő életút-beszámolók nóvuma, hogy az elbeszélők nemcsak adatszerűen listázzák az eseményeket, hanem a társadalmi kontextus és az egyéni életkörülmények összefüggései, a szereplők viszonyrendszere és a viselkedések mögött meghúzódó motívumok, valamint a tettek következményei is feltárulnak. A kutató beszéd közben nem szakítja meg az interjúalanyt, hagyja, hogy hosszasan elbeszélje és egyben értelmezze életeseményeit. Az interjú felvételéhez a kutató és az interjúalany közötti bizalom csak együttműködés révén tud kialakulni. Az interjúhelyzet bár tartalmaz fix tartalmi csomópontokat, rugalmasan alakítható. A kutató és a kutatási alany egyenrangú partnerként beszélget a kutatás folyamatában, ezért a téma részleteiben alakul és bontakozik ki, ami segíti a téma tágítását, mélyítését. A kutató és alanya közötti kollaboratív tudáskonstrukció felveti a közös szerzőség kérdését (Frisch, 1990; vö. Leavy, 2011). A közös szerzőség azonban nemcsak az adatfelvételre, hanem az események értelmezésére is vonatkozik, amely során az elbeszélő korrigálhatja a kutatót, amenynyiben az félreinterpretál egy jelenséget. Az oral history kutatásokban a kvalitatív kutatások alanyait nem adatközlőnek vagy válaszadónak nevezzük, hanem a narrátor vagy résztvevő kifejezést használjuk, amely egyrészt a kutatás folyamatjellegére, másrészt az interjúalany, az elbeszélő-interpretáló szerepére, harmadrészt a kutató és az adatközlő közötti kollaboratív tudáskonstrukcióra utal. A kutatási eredmények közlése során ügyelni kell arra, hogy elkülönüljön a kutató és az elbeszélő elemzése (Leavy, 2011). A pozitivista megközelítésű kutatók az elfogultságot és az objektivitás hiányát róják fel az oral history kutatónak. Az oral history videók és hangfelvételek olyan személyes elbeszélések ugyanakkor, amelyek bármely kutató számára hozzáférhető és tartalomelemzésnek alávethető adatkorpuszt jelentenek. Az elbeszélések átírásával és kódolásával kvantifikálhatóvá válnak egyes tartalmi elemek, és gyakoriságuk alapján tipikus mintázatokat rajzolhatnak ki. A szövegelemzés azonban kiegészülhet az oral history kutatás esetén megfigyelésen alapuló metakommunikáció-elemzésekkel is, ugyanis az interjúalany testbeszéde és prozódiája is többletinformációt hordozhat magában. Leavy (2011) úgy véli, hogy az oral history kutatás módszertana a társadalomtudományokban erősen a grounded theory kvalitatív módszertanára épül, ugyanis az adatgyűjtés és -elemzés újabb adatgyűjtéshez és -elemzéshez vezet, és végül a szisztematikusan végzett adatelemzésből alakítható ki az elmélet. Mitev (2015) ügy veli, a grounded theory előnye az, hogy lehetővé teszi, hogy társas, kontextusfüggő magatartásformákat strukturált formában közelítsen meg a kutató, hiszen már az adatgyűjtés folyamatában is szisztematikusan növeli a mintát és állandóan interpretálja és hasonlítja az adatokat. Mindez teljes mértékben igaz az oral history kutatások módszertanára is.
