Oldal 41 [41]
OCR
40] Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban A kommunikációhoz szükséges informatikai eszközök egyre szélesebb körben elérhetővé váltak a társadalomban, és az okostelefonok elterjedésével a hálózati kommunikáció természetessé vált a 2000-es évek első évtizedében. A web 2.0ás fordulattal olyan platformok (blogok, a közössegi média és a tartalommegosztó portálok) váltak elérhetővé egyszerű informatikai eszközökkel, amelyek bárki számára lehetővé tették az önkifejezést. Az interneten a hétköznapi emberek nem elsősorban adatbázisokat osztottak meg egymással, hanem olyan képi és verbális narrativumokban kezdtek el kommunikálni egymással, amelyekben az új média hiperlinkes, indexelő jellege is megjelent. A hálózatban történő kommunikáció a történetmesélés számára új nyelvet, Szécsi (2016) megfogalmazásában képi és fogalmi kategóriák együttes használatán alapuló, metaforikus , láttató" nyelvet hozott létre. Ezek a narratívumok az emberi elme kulturális termékei, melyek az interneten külső emlékezeti technológiák segítségével tárolhatóak és terjeszthetőek. A donaldi terminológia alapján a hálózati kommunikáció narratívumainak elkészítése és értelmezése során aktivizálódik ahumán kognitív architektúra minden rétege. Megtalálhatóak benne nyelvi narratívába sűrített információk, melyek vizuális, mimetikus reprezentációs síkkal egészülnek ki. A 21. századi médiahasználat és a hétköznapi történetmesélés vizsgálata során nem mehetünk el szó nélkül a médiakonvergencia jelensége mellett. A kifejezés utal egyrészt a különböző technológiák és eszközök együttes használatára a személyközi kommunikációban és a tartalomszolgáltatásban. A médiakonvergencia fogalma másrészt jelöli a digitalizáció és az internet elterjedésének következtében kialakult új helyzetet is, hogy az emberiség történetének minden eddigi médiuma és az új médiumok is egymás mellett és egymással összekapcsolódva léteznek. A digitalizált adatbázisok és könyvek mellett hozzáférhetőek az újságírók által szerkesztett elbeszélések a print és online sajtótermékekben, a rádióban és a televízióban egyaránt, amelyek mellett megjelentek a hétköznapi emberek által készített web 2.0ás tartalmak is. Csigó (2009) szerint a konvergens televíziózás azt jelenti, hogy szinergikusan integrálódik a televíziós tartalomszolgáltatás a webes közösségekkel, ahol a hagyományos televíziózás szerkesztett tartalmai összekapcsolódnak az online környezet tartalombőségével és a felhasználók aktív magatartásával. A televíziózásban is megjelent az időben eltolt médiafogyasztás (time shifting) a rögzíthető televíziós tartalmakkal, és a multitasking, a párhuzamos és szimultán médiafogyasztás (tv és internet). Új jelenség ugyanakkor a tartalmak fragmentálásának, feldarabolásának, tehát a moduláris felépítésnek a terjedése is (például sorozatok). A web 2.0 amatőr tartalomelőállítóinak professzonalizálása is megfigyelhető, ilyen például a hobbiszakács blogger önálló tv-s tőzőműsorban való megjelenése vagy a blogok és vlogok jelenléte az online hírportálon (Csigó, 2009). Az új évezred első két évtizede a médiakonvergencia kiteljesedésének a korszaka. A mobil eszközök és a web 2.0 kultúra elterjedése a 2010-es évekre azt eredményezte, hogy a médiakonvergencia már nemcsak a különböző médiumok egymás
