OCR
I. A történetmesélés interdiszciplináris megközelítése ] 35 3.2. A médium maga az üzenet A médiumelméletek sorából ki kell emelni a médianarratológiát mint aldiszciplínát, amely a médiában megjelenő narratívumra elbeszélésként tekint, de elemzését nem függetleníti a médiaelméletek megközelítéseitől, felvetéseitől. A leginkább McLuhan (1962) hatása érezhető, akinek hires tételmondata (,,A médium maga az üzenet.) utal arra a jelenségre, hogy a közvetítő médium technológiája és kommunikációs konvenciói meghatározzák a narratívum tartalmát és üzenetét, másrészt arra is, hogy a tartalom és maga a médium is minden esetben társadalmi-kulturális dialógusok alakítója. Más üzenete van egy elbeszélésnek képregény, rádiójáték, sorozat, blogbejegyzés és mozifilm formájában. Mivel maga a médium és a médiaelbeszélés nem függetleníthető egymástól, meg kell vizsgálni a médium kommunikációs kliséit, az adott társadalomban elfoglalt szerepét, célcsoportját. A technikai médiumok közvetítő funkcióval bírnak, a könyvnyomtatás óta minden külső eszközön közölt narratívum interfészen keresztüli kommunikáció. Mivel a médiumok az információáramlás, így az elbeszélések átadásának eszközei is, felmerül a kérdés, hogy az interfész mennyiben befolyásolja a tartalmat. Valóban hatással vannak a változó információközvetítő eszközök az emberi kultúrára és információátadásra, ahogy McLuhan állította? A kommunikációelmélet szempontjából az egyik legalapvetőbb kérdés, hogy a narratívaalapú tudástranszfer szóbeli vagy írásbeli determinációval bírt-e az egyes korszakokban. A kultúr- és technikatörténeti megközelítésű elméletekben megfigyelhető az a kronológiai ív, amely a szóbeliségtől az írásbeliségig vezet, majd az elektronikus médiumok audiovizuális kultúrájával zárul. Ez utóbbi Ong (2010) szerint újfajta, másodlagos szóbeliséget jelent az írásbeliség előtti, elsődleges szóbeliséghez képest. A másodlagos szóbeliség komplex jelenséggé nőtte ki magát a 20. század végére, ugyanis a nyomtatott periodikák, a könyvek, az enciklopédiák nyújtotta írásbeliség és a tellekommunikációs eszközökön, telefonon, rádión, televízión keresztüli szóbeliség már egymás mellett és egymásba fonódva léteztek, együttesen formálták a közvéleményt, és az általuk közvetített információk voltak a szóbeli interakciók témái is. Komenczi (2014) és Goldhaber (2004) az emberi képességek és közlésformák időről időre egymásra épülő jellegét hangsúlyozza, és az egyes korszakok technológiai vívmányaihoz és kultúrájához kapcsolódó mentális folyamatok permanens gazdagodásáról ír. Komenczi az ember kulturális korszakaihoz köthető összetett interfészrendszert mutat be a donaldi logikát követve: a szóbeliség korszakában a környezet észlelésére szolgáló kognitív funkciókra ráépült az elméleti kultúrában egyfajta másodlagos interfész, a könyvlap, melyet követett a harmadlagos interfész, majd az információs társadalom emblematikus felülete, a - müveletvégzésre is képes - képernyő. Goldhaber szerint is befolyásolja a kor jellemző médiuma az ember gondolkodását, az új technológia új képességek megjelenéséhez is vezethet az emberi evolúcióban, szerinte a homo oralis verbális képességeire ráépül a homo